Belföld

Nem kérnek a fogyatékosokból Szilvásváradon

kerekesszék (kerekesszék, )
kerekesszék (kerekesszék, )

Kiborultak a helyiek azon, hogy negyven ápolt költözne a faluba Bélapátfalváról.

2011-ben uniós pénzből indult el a fogyatékosokat a nagy tömegintézményekből kisebb, emberibb lakóközösségbe integráló program. Az ennek részeként a bélapátfalvai intézetből Szilvásváradra költöző ápoltakból azonban nem kér a helyi lakosság – írja az Index. A tervek szerint a lakók 2015-ben költözhetnek új lakhelyükre.

Szerda este több órás vitába torkollt a közmeghallgatás a faluban arról, hogy lakóotthonokat alakítanak ki 40 fogyatékos számára. A Heves Megyei Hírlap arról számolt be, hogy mind az önkormányzat, mind pedig a helyiek szóvá tették, hogy a bélapátfalvi intézmény fenntartója kész tények elé akarta állítani őket, senkit sem tájékoztattak a szándékukról.

A helyiek úgy vélik, hogy az ápoltak elriasztanák a turistákat, és az elutasítottság a negyven érkezőnek is ártana. Hozzátették, hogy szerintük a hátra lévő másfél év nem elég arra, hogy az eddig a társadalomból kirekesztett fogyatékosok integrálódni tudjanak a közösségbe.

A Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézetének képviselői, illetve fogyatékosokkal foglalkozó érdekvédők azzal érveltek, hogy a nyugati országokban már három évtizede elkezdődött az a kitagolásnak nevezett folyamat, ami a fogyatékosokat a nagy intézetekből kisebb közösségekbe szervezi ki. Más magyarországi településeken működő otthonok példájával pedig azt próbálták meg bizonyítani, hogy sem a helyieket és a sérülteket sem kell félteni az együttélésről.

Az egymilliárd forintos kitagolási program szerződését még nem írták alá. Szilvásvárad önkormányzata szeptember 9-én dönt álláspontjáról a kérdésben, de ez nem lesz kötelező érvényű senkir nézve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik