Belföld

Fidesz-recept: előbb az ország érdeke, után a személyes ambíciók

A hatalmon lévő Fidesz szerint a "bukott baloldal" politikusai nem tesznek mást, mint személyes ambíciók alapján osztozkodnak a hatalmon.

A Fidesz szóvivője pénteken a csütörtöki ellenzéki egyeztetés eredményeiről azt mondta, hogy bebizonyosodott, a “bukott baloldal” saját történetéből sem tanul, hiszen nem azért zavarta el őket a választók zöme, mert baloldaliak, hanem azért, mert személyes ambícióikat az ország érdekei elé helyezték. Szerinte ez akkor is így történt, amikor Gyurcsány Ferenc irányításával “tönkretették az országot”, de Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, valamint Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője jelenleg is mindenek fölé helyezi saját érdekeit.

Hoppál Péter kifogásolta, hogy a csütörtöki bejelentésekből semmi nem derült ki az ellenzékiek programjából, “titkolózás, sumákolás” zajlik ezen a területen. Szerinte a baloldali politikusok épp olyan szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikát folytatnának, mint korábban, ugyanazokkal az emberekkel. Eltörölnék a rezsicsökkentést, a családi adókedvezményt, és adóemelést hajtanának végre, amely által Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadó-kulcsa helyett 35-40 százalékos rátát vetnének ki a középosztályra – jósolta Hoppál Péter, aki szerint a minimálbért 32 ezer forinttal csökkentenék, a devizahitelesek helyett pedig a bankokat mentenék.

A baloldal a héten elfogadott pedagógus-béremelést is leépítené, és újra átállna arra, hogy az IMF finanszírozza az ország működését, az a valutaalap, amely számos országból brutális megszorításokat préselt ki – mondta.  Arra az újságírói felvetésre, hogy Ron Werber ismét részt vesz a szocialisták kampányának alakításában, azt mondta: a tanácsadó a gyűlöletkeltés nagymestere, amikor az MSZP bevetette, mindig a félelem és a hazugságok politikája volt jelen; ennek ellenére a baloldal újra ezt a veszélyes utat választja, amely egyszer már megbukott.

Burány Sándor szocialista politikus szavaira reagálva – aki pénteki sajtótájékoztatóján a családok megélhetésén javító szocialista politikáról beszélt – Hoppál Péter azt mondta: a szocialistáknak egyetlen szava sem hiteles akkor, amikor azt próbálják bemutatni, mi megy rosszul az országban. A Fidesz szóvivője hangsúlyozta: a szocialisták szegényítették el a családokat a magas adókkal, valamint azzal, hogy cserbenhagyták a devizahiteleseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik