Belföld

110-130 milliárd forint – Ennyit költ a kormány stadionokra

Tóta W. Árpád tegnapi jegyzetében 100 milliárd forintról beszélt, nem sokat tévedett.

A kormány stadionépítési lázban ég, a bejelentések alapján az elkövetkezendő év(ek)ben összesen 110-130 milliárd forintnyi közpénz megy el ezekre a beruházásokra.

  • Puskás Ferenc Stadion (Budapest) – 70-90 milliárd forint (65 ezer néző, 2017)
  • Albert Stadion (FTC-stadion) – 13,5 milliárd forint (10 ezer néző, 2014)
  • Nagyerdei Stadion (Debrecen) – 11,5 milliárd forint (20 ezer néző, 2014)
  • Haladás stadion (Szombathely) – 9,6, milliárd forint (10 ezer néző, 2014)
  • DVTK Stadion (Miskolc) – 4 milliárd forint
  • Felcsúti Stadion – 3,8 milliárd forint (3500 néző, 2014)
  • Mezőkövesdi stadion – 400 millió (5 ezer fő)

Két stadion épül Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionra a tervek szerint 70-90 milliárd forintot fordítanak, a Fradi-stadion 13,5 milliárd forintból épül. Lesz stadion Debrecenben 11,5 milliárd forintból, Szombathelyen 9,6 milliárd forintból, és Felcsúton 3,8 milliárd forintból (a 3,8 milliárd forint nagy része közpénz).

Miskolc 4 milliárd forintot kapott a a diósgyőri stadion és környezetének rekonstrukciós munkálataira, Mezőkövesd pedig 400 millió kapott a maga stadionjára. Ez így összesen 112,8-132,8 milliárd forint. Az új stadionok összesen mintegy 110 ezer néző befogadására lesznek alkalmasak. Az NB I tavaly őszi mérkőzéseinek átlagos nézőszáma 2807 fő volt, a teljes 2012/13-as bajnokságot tekintve az élvonalbeli látogatottság 2728 főre csökkent.

És akkor jöjjenek az átlagos nézőszámok:

  • Ferencváros: 6174
  • Diósgyőr: 5669
  • Debrecen: 4400
  • Haladás: 3433
  • Felcsút: jobb napokon 500 fő tombol
  • Mezőkövesd: 800

Update:

Egy kommentelőnk szólt, hogy kimaradt a felsosolásból a Videoton Sóstói Stadionja, és tényleg: 1,5 milliárd forinot költenek erre a stadionra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik