Belföld

Pucér nős plakátok miatt szorul az MSZP

Elmarasztalta az adatvédelmi hatóság a pártot, mert hanyagul kezelték a volt MSZP-székházban hátrahagyott tárgyakat, melyek között Zimány Linda meztelen fotója is felbukkant.

Felelősnek találta a szocialistákat adatkezelési mulasztásban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A napilap felidézte: idén február elején több tízezer korábbi MSZMP-tag nevét, személyes adatait és pártkongresszusokra készült statisztikai összesítéseket tartalmazó mikrofilmeket talált az atlatszo.hu az MSZP fővárosi, II. János Pál pápa téri volt székházában. A filmeket az OSA Archívumba szállították az újságírók, hogy levéltárosok állapítsák meg, mit tartalmaznak. A NAIH kivizsgálta az ügyet, az MSZP pedig feljelentést tett.

A Magyar Nemzet szerint a NAIH vizsgálata végül megállapította, hogy az MSZMP utódpártjaként a szocialisták felelőssége lett volna gondoskodni az épület teljes kiürítéséről és a tekercseken található adatok kezeléséről. A határozat megállapítja azt is, hogy a tekercsek jogos tulajdonosa a Magyar Nemzeti Levéltár.

A NAIH – bár nem szabott ki bírságot a szocialistákra – felszólítja a pártot a hasonló adatkezelési mulasztások elkerülésére és az információszabadságról szóló törvény betartására – írta a lap.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 2008 óta használaton kívüli MSZP-székházban a kommunista időkből maradt könyvek, kampányanyagok és beszámolók között néhány meztelen nős posztert is találtak. Az alagsori postázóban Zimány Linda és Pantinchin Edina régi poszterei is felbukkantak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik