Belföld

Óvatosságra intik a Tunéziába vágyókat

tuneziai-tuntetes-2013-jul(1)(210x140)(1).jpg (tunézia, )
tuneziai-tuntetes-2013-jul(1)(210x140)(1).jpg (tunézia, )

Az észak-afrikai országban kialakult politikai válság miatt a fővárosban és az ország több városában továbbra is számítani lehet nagyobb demonstrációkra.

A Külügyminisztérium fokozott óvatosságot kér a Tunéziába készülő magyaroktól. A konzuli szolgálat honlapján szerdán közzétett figyelmeztetésben kiemelték: az észak-afrikai országban kialakult politikai és belbiztonsági válság elhúzódik a kormányoldal és az ellenzék közötti folyamatos párbeszéd ellenére.

Emiatt tüntetések lehetnek Tunéziában, ezért arra kérik az országban tartózkodó és az oda készülő magyar állampolgárokat, hogy kerüljék a demonstrációk helyszínét, a csoportosulásokat, El-Kairuán, Monasztir, Szúsza és Szfaksz városok központját, mecsetjeinek környékét, továbbá Tunisz belvárosát és külső negyedeit. Az északnyugati régiók továbbra is a hadsereg műveleti területei, ezért fokozott óvatosságra kérik a Bizerte városba látogatókat is – tették hozzá.

A turisták által látogatott területek eddig is hatékony védelmét az elmúlt hetekben megnövekedett fenyegetettség hatására tovább erősítették a hatóságok, ezekben a körzetekben biztosított a nyugalom – írták.

Terrortámadásra készülhetnek?

A konzuli szolgálat emlékeztetett: a tunéziai kormányzat kedden terrorista szervezetté nyilvánította az országban aktív Anszar as-Saría nevű szélsőséges szalafista csoportot. A döntés hatására nem kizárt a terrorfenyegetettség szintjének emelkedése – figyelmeztetett a Külügyminisztérium.

Mint közölték, a tunéziai kormányzat szerint szalafista-dzsihadista csoportok a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulójára időzítve Tunéziában, Algériában és Líbiában terrorműveleteket készíthetnek elő. Tunézia megelőzésként erősíti parti védelmi tevékenységét, és további lépéseket tesz a déli határrégiók, a stratégiai objektumok, a külföldi érdekeltségek és a turisztikai övezetek védelmére – közölték.

Az iszlamista Ali Larajed tunéziai kormányfő kedden jelentette be, hogy az Anszar as-Saría csoport felelős két baloldali ellenzéki politikus, Sokri Belaid és Mohamed Brahmi haláláért, valamint a rendőrség és a hadsereg ellen elkövetett támadásokért. Belaid februári meggyilkolása az iszlamista en-Nahda párt által vezetett kormány bukását okozta, Brahmi július végén bekövetkezett halála pedig máig tartó politikai válságot eredményezett Tunéziában.

Az iszlamista tunéziai kormányzat mindeddig megtagadta, hogy terrorista szervezetté nyilvánítsa az Anszar as-Saría csoportot. A szélsőséges szervezet tagadta az ellene felhozott vádakat, és megfenyegette a tunéziai kormányzatot, hogy “háborút” indít ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik