Belföld

Deutsch: Köszönjük Gordon! Köszönjük Attila!

Az év harmincnegyedik hetében István király Koppány vezérrel, Bajnai pedig Mesterházyval huzakodott.

Szanaszét az ország.

Őrfi Ferenc szegedi újságíró (Délmagyarország, augusztus 19.)

 

A polgár magánúton jár.

Konrád György író (ATV, augusztus 19.)

 

Akkor kezdtem, amikor más már abbahagyta. 33 éves koromban.

Földes László – Hobó előadóművész (InfoRádió, augusztus 19.)


Fotó: Neményi Márton

Én előbb lettem olimpiai bajnok, mint olimpiai bajnok szerettem volna lenni.

Egerszegi Krisztina úszónő, aki első olimpiai aranyát 14 éves korában nyerte (Magyar Televízió, augusztus 20.)

 

Termete alacsony, a lelke viszont nagy volt.

Almási István hódmezővásárhelyi polgármester István királyról (Délmagyarország, augusztus 20.)

 

Nem is gondoltam, hogy egy rockoperába ennyi színház belefér.

Bródy János dalszövegíró az István, a király szegedi előadásáról (RTL Klub, augusztus 21.)


A kormány minden sikert magának tulajdonít, ugyanakkor minden kudarcot külső erőkre fog.

Krekó Péter politológus (hvg.hu, augusztus 21.)

 

Karizma nélkül a politikában nagyon nehéz, miközben persze épp annak hiánya miatt rokonszenves.

Hajós András tévészemélyiség Schiffer Andrásról (Heti Válasz, augusztus 22.)

 

Totemből nem lesz eszme.

Balázs Zoltán filozófus (Magyar Narancs, augusztus 22.)

 

Úgy érzem, néhányan nem kellő körültekintéssel léptek trafikügyben, és a hozzájuk eljutott információkat inkorrekt módon használták fel.

Gyimesi Endre Fidesz-politikus (Zalai Hírlap, augusztus 23.)

 

Nem fordulhat elő, hogy egy törpe párt, szinte nulla támogatottsággal zsarolja, és alkukra kényszerítse az ellenzéki erő vezető szereplőjét.

Schmuck Andor szociáldemokrata politikus (Facebook.com, augusztus 23.)

 

Lájkokkal nem lehet Orbán Viktort leváltani.

Mesterházy Attila szocialista politikus (ATV, augusztus 23.)

 

A közös indulás feltételei széjjelhullottak.

Gyurcsány Ferenc DK-politikus (ATV, augusztus 23.)

 

A miniszterelnök-jelölti kérdés „túszul ejtett” minden más részkérdést – azokat is, amelyekben meg lehetett volna állapodni.

Bajnai Gordon E14-politikus (Facebook.com, augusztus 24.)


Fotó: Berecz Valter

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a verseny nem is azért megy: ki legyen, hanem hogy ki ne legyen az ellenzéki összefogás vezetője.

Pintér Bence újságíró (Mandiner.hu, augusztus 24.)

 

Mesterházynak van ideje, Bajnainak nincs.

Kiszelly Zoltán politológus 2018-ról (FN24.hu, augusztus 24.)

 

Köszönjük Gordon! Köszönjük Attila!

Deutsch Tamás Fidesz-politikus (Facebook.com, augusztus 24.)

 

Ezzel az ellenzékkel ma nem lehet semmiféle minimumban megegyezni.

Seszták Ágnes újságíró (Magyar Nemzet, augusztus 24.)

 

Ha valaki meg akarna szüntetni bennünket, annak nem velem kell megküzdenie, hanem mondjuk az izraeli, amerikai vagy német titkosszolgálatokkal.

Hajdú János vezérőrnagy, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója (Magyar Hírlap, augusztus 24.)

 

Alföldi isten – vagy isten csapása.

Varga Andor újságíró az István, a király digitális fogadtatásáról (Zalai Hírlap, augusztus 24.)


Fotó: Ancsin Gábor

Koppányt a reklám négyelte fel az RTL Klubon.

Bálint Orsolya újságíró (Vasárnapi Hírek, augusztus 25.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik