Belföld

Orbán: Erdély a magyaroké is

Orbán Viktor (orbán viktor, szalai ádám, )
Orbán Viktor (orbán viktor, szalai ádám, )

Romániát azért is könnyű szeretni, mert élnek itt magyarok, és ennek az országnak a része a Móricz Zsigmond által tündérkertnek nevezett Erdély, amely a magyaroké is - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a román Digi 24 hírtelevíziónak.

A július 27-én Tusnádfürdőn készült, csaknem félórás interjút szombat este sugározta a román hírcsatorna Diplomata-útlevél című külpolitikai műsora. „Ez egy olyan tündérkert, ami a mienk is, tehát ehhez van egy sajátos, erős kötődésünk, ez nem egy külső világ a számunkra, amihez mint kívülállók viszonyulunk, hanem ebben egy olyan világot látunk, amelyben mi is benne vagyunk. És ez ma Románia része, tehát ilyen értelemben a Romániához való viszonyunkat meghatározza” – jelentette ki a miniszterelnök.

Nem szeretem a fegyverletételre épülő nemzetpolitikát. Megvannak az eszközök arra, hogy miképpen lehet békésen, a nagyhatalmak számára is elfogadható módon megvédeni saját érdekeinket – jelentette ki az interjúban a kormányfő. Engem azért szoktak megtámadni, mert ilyen tabutémákról beszélek, de ha nem beszélünk róla, akkor a magunkfajta méretű országok eleve vereségre vannak ítélve – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik