Belföld

Napóleon és Liszt a Somogyiban

Napóleon könyveitől Liszt Ferenc szegedi művének eredeti kottájáig számos, páratlan könyvritkasággal várják az érdeklődőket a szegedi Somogyi-könyvtárban.

2013 a könyvtár számára kétszeresen is jubileumi év: 125 éve halt meg alapítója Somogyi Károly, akinek majd 44 ezer kötetes könyvtárára épül a közgyűjtemény, és 130 éve nyitotta meg Ferenc József a Somogyi-könyvtárt.

Az ünnepi év alkalmából rendezett „Cimélia- könyvritkaságok” című kiállítás egyedülálló ritkaságokat mutat be. A cimélia szó maga egyébként drágaságot, ékszert, vagyont jelent eredetileg. A tárlat nem csupán az alapító, hanem a később szerzett ritkaságokat is bemutatja. A válogatásnál pedig nem elsősorban a nyomtatvány kora, ritka egyedisége volt a szempont, hanem az adott könyv hírhedt volta, történelmi jelentősége.

Így látható a kiállításon például egy Katalin cárnő által szorgalmazott 200 nyelvű szótár vagy Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára is, amely mindössze 500 példányban jelent meg. De megtekinthető a Napóleon által kiadott hatalmas, több mint tízezer fametszetű kínai jelet tartalmazó kínai-farncia-latin szótár is 1813-ból.

Somogyi Károly Pozsonyban vásárolta meg a Rákóczi szabadságharc lezárást jelentő szatmári békeszerződés 1711-es eredeti okmányát, amely szintén megnézhető a tárlókban. Egy hagyatékból került egy 1492-ben másolt misekönyv is, amelynek kéziratát a könyvár első igazgatója Reizner János fatáblás kötésbe tetetett, ez is szerepel a milleneumi tárlaton.

1879-ben-ben, a nagy árvíz idején Éljen újra Szeged! címmel készített Liszt Ferenc egy zongoradarabot, amelyet Szeged javára játszott koncertjein. A darab nem eredeti mű, hanem Szabadi Frank Ignác vendéglős és a zeneszerző Midhat pasának dedikált török-magyar indulójának kétszeres áttétele, amelyet Jules Massenet akkori híres francia zeneszerző zenekarra hangszerelt átiratában elő is adtak az árvíz évében egy Szeged javára rendezett párizsi koncerten, a szerző vezényletével. A híres Liszt-kotta eredetijét is megcsodálhatjuk az október 9-éig nyitva tartó tárlaton, a Somogyi-könyvtárban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik