Belföld

Megszépült a Széchenyi-kisvasút Nagycenken

A GYSEV információs táblákat helyezett ki a skanzen területén, amelyek a kisvasút történetről tájékoztatják a látogatókat. A Széchenyi Mauzóleumot, továbbá a Szent István Plébániatemplomot a római katolikus plébánia hozatta rendbe.

Több nevezetesség megújult Széchenyi falujában, Nagycenken európai uniós támogatással. Megszépült egyebek között a Széchenyi Múzeumvasút és a kisvasút skanzen, a Szent István Plébániatemplom, valamint a Széchenyi Mauzóleum.

Hidasi Andrea, a projekt kommunikációs munkatársa az MTI-nek elmondta: a turisztikai attrakciófejlesztésben együttműködő négy konzorciumi partner: a GYSEV Zrt., a katolikus plébánia, továbbá az önkormányzat és egy vendéglátó vállalkozás nyerte el a 186 millió forintos támogatást a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében az összességében 233 millió forintos fejlesztéshez. Ebből a forrásból a GYSEV Zrt. felújította a Széchenyi Múzeumvasutat és a kisvasút skanzen mozdonyait.

Megoldották a templom akadálymentesítését, a templomkertben pedig Széchenyi István örökségéhez fűződő élményparkot létesítettek. A nagycenki önkormányzat település-szerte többnyelvű tájékoztató táblákat állított, amelyek a község valamennyi turisztikai látványosságára felhívják a vendégek figyelmét.

Ugyanez a célja a Nagycenket bemutató háromnyelvű turisztikai kiadványnak, amelyet ugyancsak az önkormányzat jelentetett meg. A vendéglátással foglalkozó Cenki Gastro Team Kft. a múzeumvasút Széchenyi kastélyhoz közeli végállomásának felvételi épületét alakította át vendéglátóhellyé.

A konzorciumi partnerek célul tűzték ki, hogy Nagycenk turisztikai arculatát meghatározó látványosságok között összeköttetést teremtenek, és ezzel segítik a vendégeket a község értékeinek felfedezésében – mondta Hidasi Andrea.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik