Belföld

Dunaferr-leépítés: szükség van az állami beavatkozásra

dunaferr(1)(960x640)(1).jpg (dunaferr, )
dunaferr(1)(960x640)(1).jpg (dunaferr, )

A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés álláspontja szerint csak így lehet a Dunaferrt megmenteni.

A 14 magyarországi vállalatot tömörítő egyesülés elnöke, Szabados Ottó azzal kapcsolatban nyilatkozott az MTI-nek, hogy a kormány szerdán tárgyalásokat kezdeményezett a Dunaferr tulajdonosaival a cég visszavásárlásáról. A döntés azután született, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 1500 fős létszámleépítést jelentett be, amit a vállalat tartós veszteségességével indokoltak a tulajdonosok.

A szakember véleménye szerint a kormány komolyan tenni fog a cég megmentéséért. “Bízom benne, hogy a kialakult helyzet megnyugtatóan rendeződik, mert az 1500 ember elbocsátása nemcsak Dunaújvárosra, hanem az egész országra nézve szociális katasztrófát, csődöt jelentene” – fogalmazott.

Az EU-ban is téma az acélipari válság

Rámutatott: a magyarországi acélpiaci kilátások szoros összefüggésben vannak az Európai Unió piacával és a világpiaccal. Jelenleg az EU eddigi történetének legsúlyosabb válságát éli át, gazdasági növekedést az idei évre még nem, csak 2014-től jeleznek.

Az acélipar nehéz helyzetével és jövőjével európai uniós szinten is foglalkoznak. Az ipari, gazdasági vezetők és szakszervezetek kerekasztal-beszélgetéseire azt a 15 tagállamot hívták meg, amelynek az acéltermelése az uniós átlag két százalékát eléri, így Magyarország az egy százalék alatti termelésével ebben nem vesz részt. – mondta el Szabados Ottó.

Az Európai Bizottság ajánlásai alapján elkészült az Akcióterv a versenyképes és fenntartható acélipar számára Európában című dokumentum, melyet június első napjaiban tettek közzé.

Szabados Ottó emlékeztetett, hogy Magyarország az uniónál Lengyelországgal közösen kezdeményezte a fordított áfa bevezetését, mivel a feketepiaci tevékenység ellehetetleníti a betonacél-kereskedelmet és a Dunaferr termékeinek egy részére is hatással van – mondta. Magyarázata szerint a normál áfafizetéskor az eladó (például egy acélgyártó) az áfa összegét is kiszámlázza a vevőnek (például autógyár), majd ennek értékét bevallja az államnak. A fordított áfa lényege viszont az, hogy az eladónak semmi dolga az áfával, azt a vevő teszi rá az árra, és ha nem tudja levonni, akkor neki is kell befizetnie az államnak.

Ez segítene még

Az uniós jelentés a fontos célok között említette még az acélfelhasználás növelését, mivel Európa jelenleg 80 millió tonnás kihasználatlan kapacitással rendelkezik. A tisztességes nemzetközi versenyfeltételek megteremtése azért fontos, mivel az EU piaca nyitott, EU-n kívüli piacok pedig gyakran piactorzító intézkedéseket alkalmaznak, ami hátrányos helyzetbe hozza az iparágat.

A tagországok célul tűzték ki az acélhulladékok illegális exportjának megszüntetését, amivel a szektor energiafelhasználását 20-30 százalékkal csökkenteni lehetne. Ez azért fontos, mert az acélgyártás működési költségeinek 40 százalékát az energiaköltségek teszik ki. Az EU-tagállamok közül Magyarországon a legdrágább az áram ára, miközben azok az országok tudják növelni az acélgyártás versenyképességét, amelyek az ágazatban tevékenykedők részére csökkentik az áram adóját – emelte ki a szakember.

Tájékoztatása szerint Magyarországon acélgyártással jelenleg Dunaújvárosban és Ózdon foglalkoznak, míg a Dunaferrnél lapos termékeket és profilokat állítanak elő, Ózdon betonacélt gyártanak. A szektor kevesebb mint tízezer embert foglalkoztat. Diósgyőrben teljesen megszüntették az acélgyártást, de ott új acélgyár építését tervezi egy külföldi befektető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik