Belföld

Jobbik – Fidesz-KDNP ütésváltás István, a király ügyben

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 08. 20. 16:58

Nyílt tevelekben esnek egymásnak a Jobbik és a Fidesz-KDNP képviselői az István, a király szegedi előadása kapcsán. Haág Zalán szerint a Jobbik szegedi képviselőjének bizonyítási kényszere van, a tények azonban önmagukért beszélnek.

Nyílt levélben fogalmazta meg Keresztúri Farkas Csaba, a Jobbik szegedi önkormányzati képviselője gondolatait az István, a Király szegedi előadásáról:

Hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, hogy pénteken megnézem az István, a király rockoperát a szegedi Szabadtéri Játékokon. Fontosnak éreztem, hogy a nemzeti sorstörténetünket végigkísérő darab 30. évfordulóján jelen legyek, és minden szkepticizmusomat, előítéletemet félretéve – mivel a színházi művészet szabadságába nagyon sok minden belefér – megemlékezhessek a Szent Korona országának több mint ezer éves megszületéséről.

Az előzetes politikai hisztériakeltéssel nem is foglalkoztam, de furcsának éreztem, hogy a liberális érdekkörök nagy elszántsággal védik a színművet, és Botka László is fontosnak érezte, hogy városi érdemrenddel tüntesse ki a darab rendezőjét, amit vendégével, Bajnai Gordonnal közösen megtekintett.

Ennek ellenére a pénteki bemutatóra elmentem, de ami ott történt, amellett nem tudok most már szó nélkül elmenni. A darab, szimbolikus nemzetgyalázás mély melegágyaként, a legszentebb érzéseinket és hitünket döntötte a sárba. A színdarab nemzeti létünk rombolásával és antiklerikalizmussal volt átitatva. A papság gyalázatos megjelenítésével, az elmúlt századokban a nemzeti-keresztény alapokon működő királyságunk totális lejáratása volt a célja.

Miért kellett ezt a darabot Szegeden az államalapításunk ünnepén bemutatni? Kinek volt ez az érdeke? Miért kellett erre a darabra 65 millió Ft-ot költeni? Miért kellett egy olyan előnytelen szerződést jóváhagynia a városnak – amit szavazás előtt jeleztem a felszólalásomban is – a liberális pénzszivattyúknak, ahol egy telt házas darabbal is 6 milliót bukik a szabadtérin? Miért kellett ehhez hozzájárulnia a szegedi fideszes képviselőknek is? Ha ők nem szavazzák meg, akkor nincs ilyen darab!
A számos nyitva maradt és megválaszolatlan kérdés mellett el kell mondanom, hogy a baloldal nemzetgyalázó politikai tevékenységéhez és kampányához a szegedi fideszes képviselőtársaim asszisztáltak. Remélem, ha holnap az egyik kereskedelmi csatornán megtekintik a darabot, akkor ráébrednek, hogy a maffiabaloldal – közpénzből történő – kampányát támogatták és nyugodt lelkiismerettel meg tudják nézni ezt az István, a királyt – mert én nem!

Dr. Keresztúri Farkas Csaba
Jobbik szegedi szervezete, önk. képviselő


Keresztúri levelére a FIDESZ-KDNP soraiból Haág Zalán önkormányzati képviselő, a kulturális bizottság elnöke reagált:

Örömmel vettem, hogy a Jobbik szegedi önkormányzati képviselője így nyár végére felfedezte magának a Szegedi Szabadtéri Játékokat, de a jelek szerint az egyébként művészileg nem túl magas mércét képviselő Alföldi-rendezés megzavarta amúgy kiváló emlékezőtehetségét.

Szeged város 2013-as költségvetésének elfogadásakor a Botka László MSZP-s polgármester által jegyzett költségvetési javaslathoz képest az általam vezetett kulturális bizottság terjesztett be olyan módosító indítványt, mely a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. támogatását nemhogy 65 millióval nem növelte, de 33 millió forinttal csökkentette (a közgyűlés elfogadta javaslatunkat). A Jobbik képviselője megtehette volna, hogy hasonló előterjesztéssel áll elő, de nem tette.

A Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. által működtetett Reök-palotában helyet kapó blaszfémikus (az utolsó vacsorát fekáliával megjelenítő) kiállítást beengedő, és az István, a király – sokak szerint a városnak előnytelen – szerződését jegyző előző ügyvezető elmozdítását is az általam vezetett kulturális bizottság kezdeményezte (a közgyűlés elfogadta javaslatunkat). A Jobbik képviselője megtehette volna, hogy hasonló előterjesztéssel áll elő, de nem tette.

A Jobbik szegedi képviselőjének bizonyítási kényszerét értem, a tények azonban önmagukért beszélnek.

Szeged, 2013. augusztus 20.

Haág Zalán (Fidesz–KDNP)
Szeged M. J. V.
Kulturális Bizottságának
elnöke

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.