Belföld

Ethno, magyar folk, rock és Vásárhely bora a negyedik napon

A negyedik napon kiderült melyik lett Vásárhely bora 2013-ban, utána különleges dallamok szálltak az estében. Augusztus 20-i rendezvénysorozat, Hódmezővásárhely, a hétfő krónikája.

A hétfő délelőttöt ezúttal pihenésre, töltődésre lehetett fordítani a hosszú hétvége miatt, hogy legyen erő a délutáni-esti vásárhelyi programokra. Sokan így is tettek, kicsit álmosan indult a nap 18 órakor a BFMK előtti színpadon ahol kiderült, a Riczu-Stier Siklós-Villányi bora nyerte a Vásárhely Bora címet. A díjat és az elismerést a borászat vezetője Riczu Tamás vehette át Almási István polgármestertől. A társadalmi zsűri vezetője már 3 éve dr. Kószó Péter alpolgármester a borfeszivál zárásaként köszönte meg az idei nagy részvételt és mindenkit a kulturált borfogyasztásra ösztönzött. A fenti díj mellett fehér, vörös, rosé és egyéb kategóriákban aranyérmeket és további díjakat is kiosztottak.

A BFMK előtt 19 órakor állt színpadra a Blackbirds, amely 2004-es magalakulása óta a világ egyik legelismertebb Beatles dalokat játszó zenekarává lépett elő. A banda, az eredeti dalok precíz másolatát hozta Vásárhelyre, úgy hogy nemcsak hangásban, de megjelenésben a legendákat idézték meg. Koncertjük külön dicséretet érdemel mivel gitárosuk, Hajba Áron előző nap karját törte, de mégis vállalta a fellépést, és másik hangszerén a szájharmonikán játszott, ami a Love me do-ban például kulcsfontosságú. A zenekar egyébként felvonultatta az összes ismert Beatles slágert.

A nagyszínpad első fellépője a Fabula Rasa legfrissebb, Hűhó című lemezének bemutató koncertjét hozta Vásárhelyre.  A hattagú csapat élén egy hegedűvirtuóz, elképesztő hangú leányzó Szirtes Edina áll, akit csak Mókusként ismer az ország. Az énekesnő, dalszerző munkásságát 2010-ben Fonogram, tavaly Artisjus díjjal ismerték el. Modern folk, ethno és rock elemeket felvonultató muzsikájuk azonnal a szívekbe lopja magát. Már első daluk a Huncutos magalapozta a koncert hangulatát, majd halottunk megzenésített Radnóti és József Attila verseket, és számos, különleges hangszereket felvonultató dalt.

A BFMK előtt hatalmas tömeg verődött össze a vásárhelyi Rockefeller koncertjére, akiket már jól ismer a helyi közönség. A fellépés egészen kicsi csúszással indult, bár ez lassan a zenekar védjegyévé is válik. Ezt kárpótolta a közönségnél a remek hangzás és összhang, valamint a végén egy ráadás dal. A Rockefeller erre az estére egy rövidített dalsort állított össze, melyben azonban elhangzottak a zenekar legjobb feldolgozásai. Fazekas János énekes ugyan enyhe torokproblémákkal küszködött, a Titkai című dalra azonban eltűnt a rekedtség a hangjából. A tagok ezúttal végre igazán nagy közönség előtt élhették ki magukat, a basszusgitáros Szasza például vagy három kilométert tett meg a színpadon, míg a legnagyobb tapsot ezúttal a dobos, dr. Szabó Sándor kapta, akinek pár napja még esküvője volt. A megszokott nóták végére a zenekartól már ismert István a király blokk került, mely gyakorlatilag kötelező is ilyenkor, nemzeti ünnepünkön.

A tömeg aztán átsétált ismét a Kossuth térre, ahol már színpad előtti tombolás várta a Kerekes Band koncertjére érkezőket. A magyar, gyimesi és moldvai népzenei motívumokra építő fok rock zenekar már közel 20 éve a pályán van, de karrierjük egyre csak felfelé ível. Zenéjükbe funky, jazz és elektromos hangzást keverve az ország egyik legkülönlegesebb zenekarává teszi őket. Mesterei a ritka hangszereknek is, az énekes Fehér Zsombor például kiváló furulyás, de olyan hangszert is megszólaltattak a színpadon, mint a koboz.

A Vásárhely24 Facebook oldalán további rengeteg fotót talál minden programnapról!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik