Belföld

Vasárnap döntenek S. Ábel előzetes letartóztatásáról

A hírt Futó Barnabás ügyvéd közölte.

A Fővárosi Főügyészség közleményben tudatta, hogy szombaton indítványozta a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az engedély nélküli megszerzéssel elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt S. Ábel ellen indult eljárásban a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Májusban a fiatalembert emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt ítélte elsőfokon, nem jogerősen két és fél évre a Fővárosi Törvényszék, ugyanis annak az eljárásnak az adatai szerin S. Ábel 2006 és 2010 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának hallgatójaként több diáktársa megölését tervezte. A fiatalember tagadta a terhére rótt cselekményeket. Abban az eljárásban S. Ábel összesen több mint másfél évet töltött előzetes letartóztatásban, illetve az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben, 2011 novemberében szűnt meg fogva tartása.
S. Ábel a rendőrség tájékoztatása szerint csütörtökön éjjel a fővárosban, a Móricz Zsigmond körtéren, illetve egy ottani gyorsbüfében több lövést adott le. Személyi sérülés nem történt. A fiatalembert néhány óra múlva egy a tetthelytől pár száz méterre lévő egészségügyi intézmény bejáratánál fogták el.

Futó Barnabás szombaton az MTI-nek elmondta: az ügyészség bűnismétlés, szökés, és a bizonyítékok elrejtésének veszélye miatt kéri ügyfele letartóztatását. A gyanúsításban szereplő bűncselekményekért halmazatban akár kilenc és fél év is kiszabható.
A védő elmondta, hogy az ügyészi indítványtól eltérően legfeljebb házi őrizet elrendelését tartja indokoltnak, abban az esetben, ha egyáltalán ügyfele lövöldözött csütörtökön éjjel. Megjegyezte, hogy még nem ismeri kellő részletességgel az ügy iratait és S. Ábellel is csak vasárnap reggel tud személyesen beszélni.

Az S. Ábel mentális állapotával kapcsolatos kérdésre Futó Barnabás annyit mondott: legutóbb néhány hete az irodájában találkoztak, amikor a fiatalember a másik büntetőügyben az elsőfokú ítélet ellen benyújtott saját, felmentésre irányuló fellebbezését hozta el, és akkor az ügyvéd semmi különöset nem észlelt ügyfelén. Ugyanakkor hozzátette, hogy a másik ügyben az elsőfokú bíróság kimondta, hogy a fiatalember beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott.
Az ügyvéd arra a kérdésre, hogy engedéllyel tarthatott-e fegyvert S. Ábel, elmondta: védencének az előző ügyben vizsgált cselekmények idején még volt fegyvertartási engedélye, ám arról nincs konkrét tudomása, hogy jelenleg is van-e. A gyanúsítás alapján feltehetően nincs.

A másik, emberölés előkészületének vádjával folyó ügyben a Fővárosi Ítélőtábla jár el másodfokon, ám az ügyvédnek még nincs tudomása a tárgyalás időpontjáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik