Belföld

Romkert mellett az egykori bazilika makettje

A Szent Korona Szövetség támogatásával elkészítették az egykori koronázó templom méretarányos makettjét, amit mindenki megtekinthet.

A romkert mellett elhaladva láthatjuk a romokat (bár most inkább a felépített színházat), míg az Alexandra Könyváruház kirakatában pedig a Nagyboldogasszony Bazilika makettjét. A 150 esztendővel ezelőtt megkezdett ásatások eredményei, a középkori leírások alapján 25 éves kutatómunka után készítette el Szabó Zoltán a kiállított makettet.

A bazilikát több alkalommal is átalakították, így arról több makett is készülhetett. Szabó Zoltán a XI. század végére tehető állapotot örökítette meg, amikor már négy tornya volt a székesegyháznak, viszont még nem kapta meg a déli kerengőt, illetve a nyugati bővítményt. Bár biztosat a régészek is csak az alapokról tudhatnak – amikről sok vita van köztük is –, az oldalfalakról csak elképzelések vannak, biztosat senki sem mondhat.

A Szent István korát idéző makett eredetijét fazsindellyel kell elképzelni, ahol a tornyok magassága a számításik szerint 25 méter, míg a főhajó hossza meghaladja a 60 métert.

A makettet Viniczai Tibor, a Szent Korona Szövetség alelnöke, Székesfehérvár egykori alpolgármestere (2006-2010) sajtótájékoztatón leplezte le, és adta át az érdeklődőknek, akik megnézhetik az eredeti romok mellett az elképzelt Szűz Mária Prépostság templomát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik