Belföld

Az Alföldvíz szolgáltat Vásárhelyen is

Frankó Máté

2013. 08. 15. 11:21

Nem kapott önálló működési engedélyt az energetikai hivataltól a vásárhelyi Zsigmondy Béla Zrt. A város várhatóan a Békés megyei Alföldvíz Zrt.-vel fog szerződni.

Megtagadta a víziközmű-szolgáltatói engedély kiadását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt.-től – derül ki a hivatal honlapján közétett határozatból. Az indoklás szerint a vásárhelyi ivóvíz-szolgáltató cég nem rendelkezik, megfelelő, a vonatkozó törvény által előírt méretű ügyfélkörrel, és ennek bővítésére, a cég adósságállománya, illetve a környező települések korábbi elköteleződése miatt egyelőre nem is lát reális esélyt.

A MEKH elnöke, dr. Dorkota Lajos által szignózott határozat kiemeli, a Zsigmondy Béla Zrt. a kérelmében hangsúlyozta, hogy „a cég jövőbeli és hosszútávú létének megoldása kizárólag az integráció lehet az összeolvadás/beolvadás cégjogi intézménye révén”, melynek érdekében mindent meg is tettek, ám a szűkre szabott határidőn belül nem tudtak velük partnerségre lépő céget találni. A társaság azonban, az eredményességi mutatóikra hivatkozva úgy véli, hamarosan találnak velük együttműködő szolgáltató céget a térségben.

Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense a Délmagyarországnak elmondta, miután a vásárhelyi képviselők értesültek az energetikai hivatal határozatáról, úgy döntöttek, Hódmezővásárhely a Békés megyei Alföldvíz Regionális Vízközmű-szolgáltató Zrt.-vel köt majd szerződést.

Székkutas és Mindszent már korábban jelezte, az Alföldvíz Zrt.-vel szerződik, nem a Zsigmondyval.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.