Belföld

Böjte is Kenesére megy

Szaléziak (szaléziak, partfesztivál)
Szaléziak (szaléziak, partfesztivál)

Ma kezdődik az ötnapos Szalézi Part Fesztivál Balatonkenesén, ahol Bosco Szent János születésnapját ünneplik.

Mint írták, a szalézi szerzetesrend és a Szalézi Ifjúsági Mozgalom szervezi a fesztivált, amelyre elsősorban a 18-30 éveseket várják, ugyanakkor a családosoknak és a serdülőknek is lesz altáboruk. Összesen mintegy 500 regisztrált jelentkezőre számítanak. Szombaton várhatóan megugrik a napijegyes fesztiválozók száma, akiket igény esetén a Szalézi Ifjúsági Mozgalom mintegy 25 fiatal önkéntes segítője igazít el.

A programokról azt írták, hogy az öt nap kínálata a Szalézi Ifjúsági Mozgalom szervező csapatának ötleteiből állt össze. A sportolási és kikapcsolódási lehetőségek, a közösségi játékok mellett elmélkedéseken, előadásokon, beszélgetéseken, vízparti szentmisén is részt lehet majd venni. Az érdeklődők pedig megismerkedhetnek az októberi boldoggá avatása előtt álló Sándor István szalézi szerzetes életével is.

A fesztivál vendége lesz Böjte Csaba ferences szerzetes is. Táncokat az Ungaresca Táncegyüttes tanít majd, és különböző zenei stílusok képviselői is fellépnek, így a Kaláka, a Crux és a Kowalsky meg a Vega. A fesztivál vasárnap hálaadó rockmisével zárul, amelyet Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök mutat be.

A Szalézi Médiaközpont közleményében úgy fogalmaztak: a szalézi szerzetesek számára a fiatalság oktatása és nevelése nagyon fontos, így igyekeznek mindig a fiatalokkal lenni, nemcsak akkor, amikor imádkoznak vagy oktatnak, hanem szabadidejük és ünnepeik alkalmával is. Ezért határozták el, hogy a fiatalokkal, a fiatalok módján, a fiatalok által szervezett ifjúsági fesztiválon ünnepelnek. A rendezvény augusztus 14-től 18-ig tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik