Belföld

Így látta Márk a Sziget Fesztivált

Kovács Márk zenészként, és egyben fiatalként, váratlanul csöppent bele az idei Sziget Fesztivál forgatagába. Vele beszélgettünk.

Mint megírtuk, az idén székkutasi fellépője is lesz a Sziget Fesztiválnak. Most a rendezvény után a munka és bulizás fáradalmait kipihenve ültünk le beszélgetni a fiatal székkutasi szaxofonossal, Kovács Márkkal.

Vásárhely24Egészen váratlanul jutottál ki a Szigetre.

K.M. : – A bekerülésem a csapatba úgy nézett ki hogy egy teljesen átlagos napon mikor kressz oktatáson ültem, Both Csilla nevű barátom küldött egy SMS-t hogy kéne neki egy szaxofonos a Szigetre és nincs-e kedvem elvállalni. Emlékszem mikor láttam ezt az SMS-t először el se akartam hinni hogy ez az a Sziget.

Vásárhely24Hogyan telt egy-egy napod?

K.M. :- Egy nap kétszer kellett játszani és először délután 1-2 között indulózni kellett háromnegyed órát, majd kiálltunk a Fidelió Kultúrzóna Kelet-Európai Vurstli bejárata elé, hogy becsalogassuk a embereket. Este változó időpontban 8 és 10 óra között játszottunk keringet és polkákat, mivel egy profi táncos pár tanította a résztvevőket táncolni. Nagyon népszerű volt a sátrunk, sokan többször is visszajöttek.

Vásárhely24Hogyan érezted magad?

K.M.: – Nagyon-nagyon jól éreztem magam, hihetetlenül elkényeztettek bennünket, mind a szervezők, mind a látogatók. Pazar vendéglátásban volt részünk rengeteg érdekes emberrel ismerkedtem meg az ország különböző pontjáról. A látogatók között sok nemzetiség képviseltette magát akikkel szintén többször beszélgettünk.

Vásárhely24Bulizni volt időd?

K.M.: – Hihetetlen jól szervezett az egész Sziget, a felmerülő problémákat pillanatokon alatt megoldják. Emlékezetes este marad az első, amikor a Cipő Emlékkoncerten voltunk. Fantasztikus volt !! Nagyon gyorsan eltelt a hét, mert nagyon jól éreztük magunkat. A csapat jövőre ismét ott lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik