Belföld

Búcsúzik a tigriskölyök a győri állatkerttől – Fotók!

hir24
hir24

2013. 08. 13. 11:01

Igazi nagymacskává cseperedett a győri állatpark egyik igazi büszkesége, a február 16-án született bengáli tigriskölyök.

A tigriskölyök világrajövetele több okból is különlegességnek számított, hiszen Győrben eddig még nem volt példa a tigrisek szaporodására , és mivel a kölyök apja Raul, Európa talán legszebb fehér tigris hímje, így az utód továbbörökítheti a fehértigrisek génjeit, annak ellenére, hogy ő anyja színét örökölte – olvasható az állatkert honlapján.

tigris (tigris)

A kicsi nevelésében sajnos az anya, Káma nem jeleskedett, így kis tigrist el kellett venni mellőle, hogy emberek féltő kezei között cseperedjenek. Ez az esemény nem volt váratlan, hiszem Kámát is kézből nevelték kölyökkorában. A tigriskölyök 3 hetesen mutatkozott be a nagy nyilvánosságnak, először az állatkert belvárosi bemutatótermében a Füles Bástyában töltötte mindennapjait, ahol a dolgozók egy kis „ tigris óvódát” rendeztek be számára, ahol látogatók testközelből figyelhették meg első próbálkozásait, fejlődését, s ahogy napról –napra erősebbé vált.

tigris (tigris)

Kezdetben gondozói cipőjét, nadrágját tekintette zsákmányként, melyet lapulva, igazi vadászó nagymacska mozdulatokkal cserkészett be. A „vadászat” legviccesebb része az volt, hogy a nagy lendülettel nekiinduló kis csíkos még sokszor elveszítette egyensúlyát, és gyorsan földet ért. Akkoriban méreteit csupán egy házimacskával állíthattuk párhuzamba.

A cikk szerint a kistigris ezen a héten búcsúzik az állatkerttől, s egy külföldi vadasparkba kerül.

Még több fotót a „kis” ragadozóról ezen a linken talál!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.