Belföld

Kiderült: a magyar férfiak hűségesebbek a nőknél!

A hölgyek közel fele elcsábul, ha népszerűbbet lát.

Bárki bármi mást állítson, számok bizonyítják: hűségesek a magyar férfiak! A Grando online pláza legfrissebb felmérésében mindkét nem képviselőinek többsége úgy nyilatkozott, hogy nem cserélné le jól bevált márkáját csak azért, mert egy másik trendibb, divatosabb, szexibb. A mondás, mely szerint „az asszony ingatag” azonban ez esetben is igaz, hiszen a hölgyek közel 50%-a válaszolta azt, hogy hajlandó lenne túllépni a megszokott márkáján, ha népszerűbbet talál – ez az arány a férfiak esetében alacsonyabb.

A divathóbort az alacsonyabb végzettségűeket, vékonyabb pénztárcájúakat és a vidékieket érinti meg a leginkább, havi 70 ezer forintos bevétel alatt is fontos, hogy milyen az imidzse annak a terméknek, amit hordanak, használnak. Ezzel szemben a havi 300 ezer forint felett keresőket gyakorlatilag nem lehet befolyásolni, bárhol is éljenek az országban: ők több mint 60%-ban ragaszkodnak a terméken látható logóhoz, még akkor is, ha már van annál divatosabb a piacon.

Az online pláza felméréséből az is kiderül, hogy általánosságban mennyire márkahűek a magyar vásárlók. Nos, meglehetősen.
„A válaszadók 26%-a márkahűnek vallotta magát, 10% pedig egyenesen márkafüggőnek – fedte fel Orova Balázs, a Grando.hu B2C üzletág-igazgatója. – Igaz, több mint 20% úgy vallott, hogy egyáltalán nem kötődik semmilyen brandhez, 27 százalék hajlamos az ingadozásra, a maradék pedig arra húz, ahol éppen jó akciót lát.”

A Grando arra is kíváncsi volt, hogy vajon az ár, az akciók mennyire befolyásolják a magyar internetes vásárlókat. Érdekes, hogy – bár csak pár százalékkal -, de a nők az árérzékenyebbek. Leginkább a 70-100 ezer forint közötti keresetűek (nők, férfiak egyaránt) mondták azt, hogy lecserélnék márkájukat egy olcsóbbra, esetükben 5-ből 3-an nyilatkoztak így. Ahogyan nő az összeg, amiből a vásárlók havonta gazdálkodhatnak, úgy csökken az akciók vonzereje.

A 300 ezer felett keresőknél a megkérdezettek kevesebb, mint felét érdekelte az ár, őket inkább a márka előnyei nyűgözik le. Alakul a tudatos vásárlói magatartás is, hiszen a Grando használói elsöprő többséggel inkább azt a brandet választanák, amelyet tesztelhetnek előtte, netán nyereményjáték is kapcsolódik hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik