Belföld

Cserelakást kap a Hétvezér utcai romák egy része

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 08. 08. 08:47

Lakossági fórumot szervezett Szegeden a Jobbik a szociális bérlakásokban élő cigány közösség életmódja miatt. A lakók szerint a romák üvöltöznek az utcán és fenyegetik őket. Most azt szeretnék elérni, hogy szegedi önkormányzat költöztesse el a problémás családokat a bérházból.

A környékbeliek azt mondják, a szociális bérlakásokban élők nem tartják be az együttélés legalapvetőbb szabályait sem. Késő estig randalíroznak, ha valaki rájuk szól, azt megfenyegetik, sőt volt, hogy bántalmaztak egy nőt írja az MNO.hu

„Már az elején, amikor a páromat bántalmazták, összeszólalkoztunk. A hivatalos utat végigjártam, voltam a rendőrségnél és a polgármesteri hivatalnál is aláírásokkal, nem foglalkoztak vele” – mondta a Hír TV-nek Balogh János.

Az utcai fórumot azért szervezték, hogy így hívják fel a figyelmet arra, hiába intézkedtek idén a rendőrök már 593 esetben a Hétvezér utcában és környezetében, nem változik a helyzet. A lakásokat pályázat útján kapták meg az ott élők. A Jobbik most szigorítaná a szociális bérlakáshoz való jutást, például úgy, hogy büntetett előélettel ne kaphasson senki lakást.

„Ebben a pályázatban például ha valakinek négy gyereke van, az 80 pontot ér, azonban ha munkával rendelkezik, az összesen 10 pontot. Hogyha szegeden lakik több mint öt éve, évenként plusz egy pont jár. Úgy gondolom, jól látja mindenki a rendelet enyheségéből, hogy mennyire átjárható és kik számára kedvez” – jelentette ki a Jobbik Csongrád megyei elnöke, Tóth Péter.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.