Belföld

Orbán fejedelmi ajándéka

orban-Libanonban-(960x640)(1).jpg (Orbán Viktor, Libanon, )
orban-Libanonban-(960x640)(1).jpg (Orbán Viktor, Libanon, )

A kormányfő egy másfél millió forintot érő vázát vitt februárban libanoni vendéglátójának – írja a Blikk.

A bulvárlap szerint az összességében 18,5 millióba került út költségei közül 1 millió 388 ezer forint volt az ajándékok ára. A látogatásra a magyar delegáció a libanoni államfőnek egy 60 centis herendi padlóvázát, hat palack tokaji aszút adott. A parlament elnöke szintén vázát, a miniszterelnök hatszemélyes teáskészletet és két színezett metszetet kapott – tudta meg a Blikk a Kormányzati Információs Központtól. Ajándékot kaptak „a program lebonyolításában közreműködő személyek” is: tíz Rubik-kockát, tíz porcelánrózsát, öt herendi bonbonniere-t és 36 palack vörösbort.

A protokollszakértő a lapnak azt mondta, hogy a diplomáciában a hivatalos látogatások előtt arról is egyeztetnek, hogy milyen szintű, értékű ajándékozás lesz a két fél között. Ez is része annak az előzetes tárgyalási folyamatnak, amikor megállapodik vendéglátó és vendég, hogy az egyes költségek – szállásé, tolmács stb. – hogyan oszlanak meg a két fél között. Kínos lenne ugyanis, ha a házigazdák aranyozott Bentley-vel kedveskednének, a látogató delegáció meg egy mázas kerámiaedénnyel. Görög Ibolya szerint a Közel-Keleten, így Libanonban is gazdag az elit, illik értékesebb ajándékot vinni.

A Blikk megtudta, ajándékozásra nincs külön állami keret: a kormányfő és két helyettese idén 350 millió forintos protokollkeretet kapott. Ezt átadták a Külügyminisztériumnak, amelynél további 100 milliós protokollkeret van a miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok kiadásaira.

Az MSZP kedden azt állította, hogy Orbán Viktor az elmúlt 3 évben „közel 100 milliárd forintot költött luxusbeszerzésekre!” A szocialisták szerint „pofátlanul zajlik a költészet: csak idén a miniszterelnök, a két helyettese és négy másik minisztere összesen már több mint 60 külföldi úton vett részt”, aminek azonban semmi haszna, hiszen a „magyar kormány nemzetközi megbecsülése a külföldi befektetésekkel és munkahelyteremtő beruházásokkal együtt a nullához közelít”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik