Este nyolc körül már megszokott volt a kép, hogy úgy festett Székesfehérvár, mintha felciánozták volna. Élő ember már csak akkor fordult elő este kilenckor, ha ittasan kereste, merre is mehetne haza. Tíz körül pedig már a kókadt mulatozók is elkerülték a történelmi belvárost.
A Fő utcai rekonstrukció közben mintha megtanulták volna szeretni ezt a városrészt is. A gödrök, a por, a zaj, az elérhetetlen következő utcasarok, a teljes káosz megtanította az embereket arra, hogy szeressék, ami már kicsit jobb. Aztán ahogy tűntek el a „harci” gödrök lassan az emberek visszafoglalták a saját belvárosukat. Amikor már a járólapok is megjelentek már százával szállták meg nappalra a Fő utca és a főtér környékét.
Még mindig nincs kész a jövőhéten átadandó belváros, de már meg-megjelennek az új fények, már játszanak a szökőkutak – az emberek pedig felébredtek évszázados álmukból, és rájöttek, hogy nekik van egy saját városuk. A teraszok esténként megtelnek, és emberi hangoktól duruzsol a királyi székesfőváros. Mintha az embereket is átépítették volna, vagy elfogyott a cián.
A Fehérvár24 kerékpáron gurult végig a barokk belvárosban este tíz után, és ezt találta:
