Belföld

Romagyilkosságok: a pártok egymást ütik

romagyilkosságok, ítélethirdetés (ítélethirdetés a romagyilkosságok perében)
romagyilkosságok, ítélethirdetés (ítélethirdetés a romagyilkosságok perében)

Még a romagyilkosságok ügyébe is sikerült belekeverni a viszályt. Gyurcsányozás, bajnaizás kontra orbánozás, áderezés.

Három vádlottat tényleges életfogytiglanra ítélt a romagyilkosságok ügyében kedden első fokon a Budapest Környéki Törvényszék, a negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház. Itt olvashatja, miért is kapták a büntetésüket.

Fidesz: több kérdés nyitott

A Fidesz szóvivője szerint az ügyben született ítélet ellenére is nyitva maradt még néhány kérdés, így például az, miért éppen akkor, 2008-ban és 2009-ben, a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején történtek a gyilkosságok, és azok kinek álltak érdekében. Az elítéltek mellett kik lehetnek még azok az elkövetők, akik most megúszták, akik neve végig rejtve maradt? – tette fel a kérdést Zsigó Róbert, aki szerint ilyen ügyek ma nem fordulhatnának elő.

A szóvivő felidézte: a perben kiderült, hogy az akkori nemzetbiztonsági szolgálat és az akkori Katonai Biztonsági Hivatal “nemhogy segítette a megelőzést, a felderítést és a tisztánlátását, hanem egyenesen akadályozta azt”, annyi hibát követtek el annak idején, hogy az “már nem lehet véletlen”. Ezt a romagyilkosságok felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamenti tényfeltáró munkacsoport is megállapította – emlékeztetett.

A szóvivő idézte a testület jelentését, amely szerint a feltárt hiányosságokért, az érdemi munka elmaradásáért, a Nemzetbiztonsági Hivatal rendeltetésszerű működésének hiányáért a hivatal akkori főigazgatóját, Laborc Sándort személyes felelősség, a rendellenes működésért pedig Szilvásy György és Ficsor Ádám korábbi titokminisztereket politikai felelősség terheli.

Szilvásy György és Laborc Sándor “a maffiabaloldal központi figurái voltak, akik mögött Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy egy emberként zárt össze” – fogalmazott Zsigó Róbert, hozzátéve: a Fidesz kíváncsian várja, hogy a romagyilkosságokkal  kapcsolatos titkosszolgálati mulasztások politikai felelősségének kérdésében is “ugyanúgy összezár-e a bukott baloldal, mint a Szilvásy-Laborc-üggyel kapcsolatban”.

Együtt-PM: A Fidesznek semmi sem szent

Alig tűnt elképzelhetőnek, de sikerült: a Fidesz-szóvivője önmagát is alul tudta múlni, amikor még a romagyilkosságokba is igyekezett belekeverni politikai ellenfeleit, köztük Bajnai Gordont – reagált az Együtt-PM. A párt emlékeztetett rá, hogy a tettesek éppen a Bajnai-kormány alatt kerültek rendőrkézre. A fideszes szóvivő azon kérdésére, hogy kinek állt érdekében a gyilkosság a szövetség azt válaszolta: Senkinek, Szóvivő úr!
“A párt szerint nincs olyan érdek, ami hat ember halálát igazolná. „Az Orbán-Simicska-rezsimnek sem lehet fontosabb a Bajnai Gordon elleni lejárató kampány, mint az áldozatok iránti kegyelet és a rasszista gyilkosságsorozat miatt viselt nemzeti gyász. A Fidesznek azonban, úgy tűnik, már valóban semmi sem szent: nincs tőlük biztonságban többé senki és semmi” – zárul a közlemény.
Az ítélet arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy semmilyen formában nem tűrhetjük el a rasszizmust és a kirekesztést – mondta előzőleg Dorosz Dávid. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért politikusa azt mondta, mindent meg kell tenni azért, hogy soha ne ismétlődhessen meg újra, hogy Magyarországon embereknek származásuk és bőrszínük miatt kelljen meghalniuk. Ugyanis az áldozatoknak az volt az egyetlen bűnük, hogy romák voltak – tette hozzá.
A független országgyűlési képviselő az ítéletet megfelelő súlyúnak tartja, de a rendőrség, a titkosszolgálatok és az ügyészség a hibák sorozatát követte el a gyilkosságsorozat felderítésekor, ez vezetett oda, hogy ilyen későn és csak ennyi áldozat után születhetett meg az ítélet. A továbbiakban úgy értékelte: azok a társadalmi körülmények, amelyek lehetővé tették a gyilkosságsorozat elkövetését, csak negatív irányban változtak a 2010-es kormányváltást követően.
A kormány semmit nem tesz a romák integrációjáért, a szegényellenes politika roma honfitársaink százezreinek nehezíti meg az életét. Szerinte ez teszi lehetővé, hogy ma már ne csak verbálisan, hanem egyre inkább fizikai erőszak formájában is megjelenjen a fenyegetés. Ebben a helyzetben az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért felszólítja a kormányzatot, hogy fordítson nagyobb figyelmet a romák integrációjára és a társadalmi együttélés erősítésére – mondta Dorosz Dávid.
Az MSZP Orbánra, Áderre vár
Az MSZP elvárja, hogy a kormányfő és az államfő szólaljon meg, és ítélje el, bélyegezze meg azokat, akik a romák elleni gyilkosságok elkövetőihez hasonlóan gondolkodnak. Erről Braun Róbert, az MSZP választókerületi felelőse, a párt monori elnöke az ítélethirdetés szünetében tartott sajtótájékoztatón beszélt a Pest Megyei Bíróság épülete előtt. Mindazokat ítéljék el, akik “szavakkal, masírozással, egyenruhával verik szét a nemzetet” – mondta.
Az ellenzéki politikus a rendőri vezetőktől elvárja, hogy zárják ki a testületből, akik bátorítják a kirekesztőket és nem védik meg az áldozatokat. Braun az ügyészségtől azt várja, hogy “eljárjon bőrnyakú aktivisták ellen, és megvédje engedetlenül is tisztességes fiataljainkat”. A szocialista politikus egyúttal azt az elvárást fogalmazta meg, hogy mindenki tartsa be a törvényt, az együttélés írott és íratlan szabályait.
Azt mondta, a 21. századi Magyarország legsúlyosabb bűnügyében az igazságszolgáltatás tette a dolgát, a bíróság alapos eljárás végén ítéletet hozott. A bűn elnyerte büntetését, de a felelősség velünk marad: “Mert gyakran összerándulunk, ha egy cigány ember lép oda hozzánk, összehúzzuk a táskánkat, ha a villamoson, buszon egy cigány ember áll mellénk. Hagyjuk, hogy újságíró állatoknak nevezzen embereket, büszkén őrizze pártkönyvét és megjelenjen ünnepségeken. Eltűrjük, hogy a társaságunkban cigányozzanak. Tűrtük és tűrjük egyes politikusok elviselhetetlen szavait, ma már tetteit is” – fogalmazott Braun Róbert.
Szerinte az ítélettel nincs vége, a “szunnyadó gyilkosok közöttünk élnek” és “rombolják a nemzetet, amikor habzó szájjal cigányoznak, hajléktalanoznak, zsidóznak”. A politikus azt mondta, “ma a szenvedés és a leszakadástól való félelem gyakran jogos indulatai a még szegényebbek ellen bugyognak”. Utalt arra, hogy 1944-ben Auschwitzban meggyilkolták apja unokatestvérét, és azt mondta: “Nem tanultunk és majd mindent elfelejtünk.”
A Braun Róbert felelősségi köréhez tartozó választókörzetben, Tatárszentgyörgyön apjával együtt megölt Csorba Róbertről azt mondta: akár Magyarország miniszterelnöke is lehetett volna, vagy mérnök, aki autót tervez, művész, de nem lesz és ez veszteség mindenkinek, aki magyarnak vallja magát.  A mai nap alkalom arra, hogy kimondjuk, minden erőnkkel fellépünk az ellen, aki cigányozással, zsidózással gyengíti a nemzetet – jelentette ki, elfogadhatatlannak nevezve a megbélyegzés minden formáját, a származás, a szegénység, az életkor, a szerelem miatti kirekesztést.
LMP: kevés azt mondani, hogy ez nem ismétlődhet meg
A bíróság a létező legsúlyosabb ítéletet szabta ki, aminek kellő elrettentő ereje lehet, ám a jogi eljárás lezárultával kevés azt mondani, hogy ilyen soha nem történhet meg többé Magyarországon – mondta Schiffer András. Az LMP társelnöke, független országgyűlési képviselő közölte: le kell vonni a következtetéseket abból, hogy a magyar állam 2008/2009-ben miért volt képtelen megvédeni polgárait és Magyarországot egy rasszista gyilkosságsorozattól.
Le kell vonni tanulságot abból, mit kell a magyar államnak tennie a média- és az oktatási rendszerben azért, hogy egy ilyen gyilkosságsorozatnak még a gondolata se fogalmazódhasson meg. Meg kell vizsgálni, hogy a rendvédelmi szervek miért nem tudták megakadályozni, és életeket megmentve, korábban felderíteni a gyilkosságsorozatot. Fel kell tárni, hogy a rendőrség, a titkosszolgálat hol hibázott, hogy “ilyen hosszú ideig gyilkolhatott szabadon ez a banda” – tette hozzá.
DK: a legszigorúbban kell büntetni az etnikai alapú bűntetteket
Az etnikai alapú bűntetteket a legszigorúbban kell büntetni – kommentálta az első fokon hozott  ítéletet Vadai Ágnes. A Demokratikus Koalíció független képviselője azt mondta: Magyarországra sokan olyan helyként tekintenek, ahol tere van a rasszizmusnak, az antiszemitizmusnak, az idegengyűlöletnek és a homofóbiának. Ezeket a nézeteket vissza kell szorítani, az ilyen magatartásokat, köztük az etnikai és a vallási alapú bűncselekményeket “tűzzel-vassal irtani kell” – tette hozzá.

Vadai Ágnes egy kérdésre válaszolva közölte: nem ismer olyan nemzetbiztonsági jelentést, amely szerint az akkori MSZP-kormány információkat tartott volna vissza az ügyben. Az viszont tény, hogy 2009-ben elkapták azokat, akik ezeket a szörnyű bűncselekményeket elkövették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik