Belföld

Szuhojok és Balti Méhek lepik el Kecskemét légterét

A hétvégén Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató lesz Kecskeméten, rengeteg érdekességgel.

Többek között a Balti Méhek, az Orosz Vitézek és az olasz Trikolór Nyilai tagjai is megérkeztek a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra, és már Kecskeméten készülnek a hétvégi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóra.

A hétvége során 142 repülőeszköz lesz a levegőben. Az eredetileg 7 órásra tervezett programot mind a két napon 11 órásra bővítették.

Kedd délután óta folyamatosan érkeznek a repülőnapon résztvevő repülőgépek és helikopterek. Elsőként a Balti Méhek öt L-39-es Albatrosz kiképzőgépe, majd szerda délelőtt a Török Csillagok kötelék nyolc F-5-ös szuperszonikus vadászrepülőgépe, valamint az őket kísérő C-160-as szállítógépek landoltak Kecskeméten. Szerda délután a spanyol Sas Járőr kötelék C-101-esei, valamint az Orosz Vitézek nagyméretű Szuhoj-27-es vadászrepülői és Iljusin-76-os teherszállítója is megérkezett a repülőnap helyszínére.     Az orosz köteléket most láthatja majd a közönség először Magyarországon.

Csütörtökön az olasz Trikolór Nyilai tizenegy MB-339-es repülőgépe is megérkezett, amely 87 tagú delegációjával a legnagyobb létszámú a résztvevők között. A legtöbb résztvevő pénteken érkezik, köztük a lengyel légierő Szuhoj-22-es harcászati vadászbombázó repülőgépei, a holland F-16-osok, valamint a NATO A-3 AWACS légtérellenőrző repülőgépe.

Akinek nincs megfelelő repülőgépe, mehet busszal is, amelyre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a kecskeméti repülőnapra is 50 százalékos utazási kedvezményt biztosít a Volán-járatokkal utazóknak.

A légishow mellett a földön is számos programmal, kiállításokkal várják az érdeklődőket. A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség életével, a most 75 éves légierő történetével, valamint a különböző katonai eszközökkel a kézi lőfegyverektől, a T72-es harckocsiig sok mindennel. Mindezeken felül a gyermekeket játszóházak is várják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik