Belföld

800 millió társasházak korszerűsítésére

Társasházak közös képviselőinek tart tájékoztatást csütörtökön délelőtt a Széchenyi Programiroda arról a pályázati lehetőségről, amelyet a téglaépítésű társasházak energiarendszerének, felújítására írt ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az augusztus 15-től elérhető pénzt az Új Széchenyi terven keresztül biztosítja a költségvetés. A fűtéskorszerűsítést és a megújuló energiaforrások felhasználását segítő lakossági pályázatot Bodó Imre országgyűlési képviselő, a Szeged Járási Hivatal vezetője és Molnár Sándorné a pályázat koordinátora mutatja be az érdeklődőknek.

Elsősorban az energiafogyasztás és a rezsiterhek csökkentéséhez nyújt segítséget a családoknak, illetve mintegy 1,7 milliárd forintnyi megrendelést jelent az építőiparnak az Új Széchenyi Terv, Társasházak Energetikai Felújítása Alprogramban rendelkezésre álló 834,2 millió forint. Az így megvalósuló beruházásoknak köszönhetően csökken Magyarország energiaimport-függősége és a széndioxid-kibocsátás is.

A pályázaton az 1971 előtt, hagyományos technológiával, égetett tégla falazattal készült, legalább 20 lakásos társasházak vehetnek részt. Ez a kör most indulhat először állami forrásból támogatott energetikai pályázaton. A kiírás komplex felújításokra ösztönöz. Az egy társasház által igénybe vehető teljes összeg nem haladhatja meg a 60 millió forintot,ami lakásonként maximum 750-900 ezer forintot jelenthet.

A Széchenyi Programiroda munkatársai a szegedi Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. Társasházkezelési Csoportja segítségével hívták össze azon társasházak közös képviselőit, amelyek élhetnek a mostani pályázat lehetőségével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik