Belföld

Két szegedi fürdőben is megrendezik a Strandok éjszakáját

Anna fürdő (Szeged) (anna fürdő)
Anna fürdő (Szeged) (anna fürdő)

Az elmúlt években ötvenezernél is több látogatója volt a Strandok éjszakája elnevezésű programsorozatnak, amelyre idén is legalább ennyi vendéget várnak a szervezők. A látogatók augusztus 2-án országszerte több mint húsz helyszínen élvezhetik az egész éjszaka nyitva tartó fürdők különleges szolgáltatásait.

Zenés-táncos mulatsággal és csillaglessel is várják a gyógy-, élmény- és strandfürdők a virrasztani vágyó vendégeket pénteken, ugyanis az égbolton augusztusban megfigyelhető Perseida meteorraj a medencékből különleges látványt ígér.

A strandok az eseményre hosszabbított nyitva tartással és változatos programokkal készülnek; Harkányban például zenés esti fürdőzéssel, Szegeden jóslással, kártyavetéssel, az algyői fürdőben pedig csillagászati bemutatóval várják az égi jelenségek és az asztrológia iránt érdeklődőket.

Miskolcon a helyi termelők portékáit mutatják be, a fővárosi Aquaworldben többek között a görög szaunakultúra rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a látogatók, Sárváron pedig fürdőtörténeti filmekből összevágott klipeket vetítenek azoknak a fiataloknak, akik az esti Dévényi Tibor retró diszkóra érkeznek a városba.

Különleges programokkal várják a látogatókat a szegedi Anna-fürdőben és a Napfényfürdő Aquapolisban pénteken este. Az Anna-fürdőben betekintést nyerhetünk az ásványgyógyászatba, míg a Napfényfürdőben csillagászati és tűzzsonglőr bemutató várja a fürdőzni vágyó közönséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik