Belföld

Szőrmentén a bundával vagy r(áfa)raghat!

bunda (bunda, )
bunda (bunda, )

A kormány – az unió korábbi elutasítása dacára – ismét nekirugaszkodik, hogy a luxuscikkeket 30-35 százalékos áfakulcs terhelje.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban a részletekről nem sokat árult el, de két éve a Blikk szerkesztőségében olvasói kérdésekre pontosította, mit ért luxustermék alatt. „A luxusáfa luxustermékekre vonatkozik, úgy mint arany, szőrme, nagy értékű gépkocsi, és hasonlók…”.

Ez sem jelent azonban túl sokat az eligazodásban, hiszen éppen a bulvárlap olvasói jelezték a kormányfőnek, hogy egyre több – korábban elérhető – termék vált mára luxussá számukra.

A presztízs-, illetve luxustermékekkel több tudományág is foglalkozik. A kormánynak előbb azt kell majd pontosan meghatároznia, mire is terjesztené ki az emelt adót. Magyarországon azonban gyerekcipőben jár a luxustermékek kutatása, ezt a piacot elsősorban a magas jövedelemmel rendelkező országokban elemzik rendszeresen.

A 35 százalékos áfa egyébként jelen állás szerint csak akkor vezethető be, ha abba az összes EU-tagállam pénzügyminisztere beleegyezik. Ráadásul szakemberek két éve arra is figyelmeztettek, hogy az adóemelés azzal a veszéllyel járna, hogy a nagy értékű cikkeket a magyarok valamelyik szomszédos országban szereznék be olcsóbban, vagyis az adóbevételek inkább csökkennének, mint növekednének.

2011-ben a szakemberek úgy számoltak, hogy a miniszterelnök által felsorolt luxuscikkek után mintegy tízmilliárd forint lenne a többlet-adóbevétel, amit azonban akár el is vihetne az adminisztrációs költsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik