Belföld

Csattogó csatornafedelek a kertvárosi éjszakában – Videóval!

Több olvasónk is jelezte, nem tud aludni Vásárhelyen a Hóvirág utca környékén, mivel a nemrégiben felújított út néhány csatornafedője éles csattanást hallat, ha egy jármű áthalad rajta.

A nyáron három utca burkolata, szegélye és helyenként kerékpárútja újul meg Vásárhelyen, ezek közül az egyik a Kertváros legforgalmasabb utcája a Hóvirág utca. A Hóvirág a Kodály Zoltán utcától, a Nagy András János utcáig végig új burkolatot kapott, új szegély, vízelvezető és több új buszmegálló került kialakításra. Apróbb munkálatok még folynak az utcában, illetve 30 km / órás sebességkorlátozás is érvényben van.

Megnéztük, le is teszteltük, és videóztuk is a csatornafedeleket, melyek közül néhány csakugyan nagy zajt csap mikor áthalad rajta egy autó. Csaba a környéken lakik és elmondta, nappal nem is annyira zavaró a dolog a többi háttérzaj mellett, illetve a járművek többnyire ilyenkor betartják a sebességkorlátozást is, ám az este vagy az éjszaka csendjében – mikor csak tücsökciripelés hallatszik – nagyon hangosnak tűnik a csattanás.

Mária ablaka a Hóvirág utcára néz, de éjszakára mindig becsukja, mivel a ház és a szemközti iskolák falai tovább erősítik a zajt. Attila a közeli zöldségesnél vásárolt és elmondta, ő ugyan beljebb lakik az egyik utcában, de ott is hallatszik a zaj, illetve zajok, mivel azt időnként több csatornafedő is produkálja.

Szabad szemmel, sőt lábbal sem látszik, hogy mozognának csatornafedők, de autóval áthaladva mi is azt tapasztaltuk, egyik-másik nagyot csattan. A Munkácsy és a Medgyessy utcák torkolatában levő fedelek állandóan, több másik érdekes módon csak időnként hallat fémes hangot, ha egy autó áthalad rajta.

A zaj nagysága a járművek sebességétől és súlyától is függ. Mivel a fedelek a felezővonal alatt helyezkednek el, azok az autósok akik az út szélén haladnak nem futnak rájuk, így a zaj is elmarad. A műszaki átadás még nem történt meg az utcában, még a munkálatok sem fejeződtek be teljesen, így lehet, ez a hiba is javításra kerül.

A Vásárhely24 megtudta, hogy az önkormányzathoz is érkeztek ezzel kapcsolatos bejelentések. A műszaki iroda munkatársai egyeztettek a kivitelezővel. A munkálatok befejezése augusztus végére várható, addigra ezeket a hibákat is kijavítják, addig pedig a lakosság türelmét kérik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik