Belföld

Vásárhely büszkesége – sokan használják a futópályát

24.hu
24.hu

2013. 07. 25. 12:51

Lassan egy éves a vásárhelyi futópálya a Népkertben. A nappali hőség kivételével szinte mindig találkozunk olyannal aki használja, méghozzá rendszeresen.

2012 szeptemberében már elkészült a rekortán futópálya, de a hivatalos átadásra sem kellett október első napjainál tovább várni. A lakosság hamar megszokta, sőt megszerette az új sportolási lehetőséget, ma már rengetegen róják a köröket, reggel-délben-este.

A pályát használók mind elismeréssel nyilatkoztak a lehetőségről, mely csaknem páratlan az országban, hiszen Budapest után másodikként épült a városban ilyen futópálya. A pálya puha, rugalmas burkolata nemcsak a sportolóknak, de minden mozogni vágyónak kitűnő, térd és izületkímélő futást tesz lehetővé 1030 méteres körökkel.

A pályát úgy alakították ki, hogy egyenes versenyszakaszok is beépítésre kerültek 60 illetve 100 méteren. A futópálya 3 méter széles és a jobbra tartás szabályai szerint használható, ezért általában két sáv végig fel van tüntetve rajta. A Tóalj utcához közeli és a Bartók utca végpontjánál egy-egy fordító kör található, hogy a futó ne essen ki a lendületből.

A pályát használók örömmel veszik azt birtokba nap, mint nap. A komfortos és modern sportolási lehetőség mellett, azt is kiemelték eltűnt a csúnya és büdös csatorna a strand mögül. Emellett a szép, gondozott zöld környezet is fontos számukra. B. Attila például elmondta, reggelente fél ötkor kel, hogy még a munkába indulás előtt lefusson pár kört, de már ilyenkor sincs egyedül a pályán.

A pályát az önkormányzat 50 millió forintból, saját forrásból hozta létre, azon a későbbiekben versenyeket is terveznek rendezni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.