Belföld

Másfél millióból újult meg az adyvárosi sportpálya

A tározó tó szomszédságában található területre már ráfért a javítás. A városrészben tovább folytatódnak az ilyen jellegű beruházások.

Közel másfél millió forintból renoválták az adyvárosi tározó tó mellett található sportpályát nemrégiben a szakemberek. A felújítást több esztétikailag is feltűnő tényező indokolta, így például az, hogy a beton teljesen töredezett volt, a hibás aszfaltot benőtte a gaz, a kerítés rozsdás és hiányos volt, a kapuk pedig háló nélkül várták az itt játszó gyerekeket. „Szükség van a városrészben arra, hogy a használhatatlan, rossz sportpályákat rendbe tegyük. Ennek első ütemében, két évvel ezelőtt a Szauter utca melletti területet már felújítottuk, az egy hasonló adottságokkal bíró pálya, mint a most elkészült. Mivel a tó rekonstrukciója idén megtörtént, úgy gondoltam egyidejűleg a mellette található, szabadidős tevékenységnek helyet biztosító részt is helyreállítjuk” – mondta a Győr24-nek Radnóti Ákos.

Az önkormányzati képviselő hozzátette, hogy gyerekek, fiatalok és idősebbek egyaránt használják a pályát, így a környéken élők nagy örömmel fogadták a beruházást. A rossz burkolatot, ahol szükséges volt kijavították, kicserélték a teljes kerítést, az oszlopokat lefestették, és hálóval felszerelt kapukat helyeztek ki. Ezzel azonban még nem ért véget a felújítás sorozat Adyvárosban. „Még egy pálya van, ami a körzetben található és átalakítást igényel. A Kodály Zoltán utca mögötti kisebb méretű kosárlabda illetve lábtenisz pálya az, amelyik rossz állapotban van, jövőre szeretnénk azt is újjáépíteni” – tette hozzá Radnóti Ákos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik