Belföld

Szocialista címer miatt bukott 5 milliót Vásárhely

Hódmezővásárhely pert vesztett egy művésszel szemben, akinek az alkotását nem fizette ki a város – értesült a Vásárhely24. A városháza a domborművet nem kívánja kiállítani, inkább vevőt keresnek.

Még 1976-ban Erdős Péter festőművész – a városháza ’70-es égésekor, a toronysisakról lepattogzott vörösréz lemezeket felhasználva- készítette el a 24 lemezből álló kompozíciós együttesét. Az alkotást kiállították, de a szobor végül a városháza raktárába került.

Erdős Péter 2006. január 8-án egy levélben arra kérte Lázár János polgármestert, hogy a város vásárolja meg tőle a domborművet. A felek 5 millió forintban egyeztek meg, Hódmezővásárhely pedig vállalta, hogy 2006. év végéig kifizeti a teljes összeget. Annyit kértek csupán a művésztől, hogy a 70-es években készült domborművön látható szocialista címert egy portréra cserélje ki. A pénz azonban nem érkezett meg Erdős Péterhez.

Az önkormányzat szerint a művész nem teljesítette vállalt kötelezettségét: nem cserélte le a szocialista címert. Így a város nem fizetett, és két alkalommal is jelezte a művésznek: szállítsa el az alkotást a városházáról.

Erdős végül lecserélte a szocialista címert, majd beperelte az önkormányzatot. A Szegedi Törvényszék a napokban jogerős ítéletben kimondta: a városnak fizetnie kell!

Az ominózus művet még mindig az önkormányzat alagsorában találjuk, annak kiállítását, felhasználását ezek után nem tervezik. „Erdős Péter, a városháza tornyáról származó fedőanyagból készült bádogos munkája esetében – álláspontunk szerint – visszaélt a város kultúratámogató szándékával és ahelyett, hogy elismerte volna a mulasztást, inkorrekt módon járt el és pereskedéssel kényszerítette ki a vásárhelyi adófizetők pénzét” – nyilatkozta Göbl Vilmos. „A város jelenleg nem szándékozik kiállítani az alkotást, ha valakit esetleg érdekel, és adna érte 5 millió forintot, kérem, jelentkezzen!” – tette hozzá a város sajtóreferense.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik