Belföld

Csángó és erdélyi gyerekek táboroznak Fehérváron

A csángóföldi Pusztinából és az erdélyi Kibédről érkeztek vendégek a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborba, ahol együtt töltik a hetet az üdülőközpontban nyaraló helyi gyerekekkel.

Nyisztor Ilona Magyar Örökség és Európai Polgári Díjjal kitüntetett csángó népdalénekes tavaly első alkalommal töltött egy hetet Velencén tanítványaival együtt, idén 9 pusztinai gyermekkel érkezett, az erdélyi Kibédről pedig 29 fiatal vendégeskedik az üdülőközpontban. A tábor legfőbb célja, hogy a helyi gyerekek ismerkedjenek határon túli kortársaikkal, népi kultúrájukkal.

A táborozók idejük egy részét a Velencei-tónál töltik, strandolnak, sárkányhajóznak, illetve táncházakat tartanak, zenélnek és énekeket tanulnak. A programba bekapcsolódik a Fehérvári Kézművesek Egyesülete, Varró János népzenész és a Kákics Együttes.

Öröm számunkra, hogy a kitűnő hangulatú táborban vendégül láthatunk határon túli fiatalokat, akiket hozzásegítünk, hogy hazájukban őrizhessék magyarságukat! A tábor értelmes, tartalmas kikapcsolódást biztosít minden gyermek számára, így szeretnénk segítséget nyújtani a szülőknek, a családoknak!- mondta Cser-Palkovics András polgármester.

Nyisztor Ilona a találkozó kapcsán hozzátette: Számunkra az a legfontosabb, hogy a tudjanak, rólunk, ismerjenek minket, és terjeszthessük népi kultúránkat Magyarországon!

A fiatalok felkészülnek arra a jótékonysági csángó estre, melyet a tábor zárásaként július 26-án, pénteken 17.00 órától rendeznek meg a Szent István Művelődési Házban. Az est teljes bevételét a Nyisztor Ilona által vezetett, 2006-ban átadott pusztinai Magyar Ház támogatására fordítják, ahol jelenleg 86 gyermek tanul magyarul írni és olvasni, ápolják a hagyományokat, táncokat, énekeket sajátítanak el, és kézműveskednek az iskolán kívüli oktatási program keretében. Az intézmény számos kulturális és hagyományőrző programnak, találkozóknak, nyári táboroknak, népzenei és népdaléneklési versenyeknek is otthont ad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik