Belföld

Kószó : ma is vannak, akik a vesztünket akarják

557 évvel a nándorfehérvári diadal után is vannak, akik ma is vesztünket akarják, hangzott el Hódmezővásárhelyen, a laktanya mellett megtartott katonai és városi megemlékezésen.

A Nándorfehérvári csata emlékharangja mellett megtartott ünnepségen dr. Alácsi Ervin százados, az 5. Bocskai István Lövészdandár tábor lelkésze elevenítette fel az 1456-os eseményeket, kiemelve a július 22-én aratott győzelem híre egyszerre érkezett el az összes európai városba így a pápa imádságra való felhívása és a diadal mindörökre összefonódott.

Dr. Kószó Péter Hódmezővásárhely alpolgármestere emlékező beszédében méltatta az akkori hősöket, és hangsúlyozta, az akkori győzelemnek üzenete van napjainkra is. A feltétel nélküli jót cselekedni elv máig tartó örökséggel bír az országnak, sőt az egész világnak – erre emlékeztet minket a déli harangszó.

Összefogással, kitartással, magyar érdek szem előtt tartásával győzelmet lehet aratni, ez a mai üzenete a nándorfehérvári diadalnak. Ma nem a török támad hazánkra, de vannak akik a vesztünket akarják – hangsúlyozta az alpolgármester. Külföldi érdekcsoportok, hazai kiszolgálóikkal próbálják ellehetetleníteni az országot. Ma kettős mércét alkalmazva, hazugságokkal, Tavares- jelentésekkel támadják hazánkat, melyet jó érzésű magyar ember nem tűrhet el.

Dr. Kószó Péter még elmondta, Vásárhely is kivette a részét a harcból, mint ahogy a dandár katonái is hősökként küzdöttek nemrég a dunai árvíz ellen, amit szintén sohasem fog elfeledni az utókor.

Az ünnepség végén a dandár és város delegációja megkoszorúzta az emlékművet, majd a diadal emlékére megszólalt a harang.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik