Belföld

Jövőre jön a traffipaxhadsereg

traffipax (traffipax)
traffipax (traffipax)

Lesz olyan magyar út, ahol 20-25 kilométerenként mérnek majd.

A Népszabadság információja szerint az eredeti, 2015. márciusi céldátum helyett már jövő tavasszal munkába áll az a több mint félezer modern sebességmérő, amelyek hatására a rendőrség reményei szerint az autósok hamar belátják, hogy „nem éri már meg padlóig nyomni a gázt az utakon”. A lap szerint Pintér Sándor belügyminiszter döntése volt, hogy az eredeti határidőnél egy évvel hamarabb be kell fejezni a berendezések telepítését.

A tervek szerint lesznek olyan utak, amelyeken 20-25 kilométerenként áll majd egy-egy traffipax. Uniós források felhasználásával a kormány valamivel több mint 12 milliárd 572 millió forintot költ a többfunkciós sebességmérők beszerzésére. Ezekből 365 úgynevezett komplex közlekedési ellenőrzési pontot létesítenek, valamint 160 mobil mérőállomást.

A jövőben tehát már végképp nem lesz érdemes két radarkontroll tábla között esztelen száguldásba kezdeni, mivel továbbra is bárhol felbukkanhatnak az utak mentén a csak néhány órás ellenőrzésre kirendelt sebességmérő járőrök.

Ráadásul az újfajta „sebességmérők” nem csak sebességet mérnek. Nagy felbontású kameráiknak köszönhetően több más szabálysértést is képesek dokumentálni, mint például a szabálytalan sávváltást, a leállósáv jogszerűtlen használatát, a tiloson való áthajtást, a biztonsági öv használatának elmulasztását – írja a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik