Belföld

Tízszázalékos rezsicsökkentés októbertől

gazora(960x640)(7).jpg (gázóra, )
gazora(960x640)(7).jpg (gázóra, )

Októbertől tízszázalékos lakossági áram-, gáz- és távhőárcsökkenésre számít a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnöke - írta a Népszabadság.

Dorkota Lajos ugyanakkor megjegyezte, még folynak a számítások ezzel kapcsolatban. A lap felidézte, Németh Szilárd, a Fidesz rezsibiztosa pár hete még úgy nyilatkozott: összességében az idén 30 százalékos mérséklést szeretnének elérni.

Ebből 10 százalék már megtörtént januárban és az újabb 10 százalékon felül “egyéb intézkedésekkel” is csökkentenék az árakat. Ez utóbbiakról egyelőre nem esik szó – tette hozzá a Népszabadság, amelynek a megkeresett energiaszolgáltatók nem kívántak nyilatkozni, mondván, nem tudni, miként oszlanak meg majd a terhek a szolgáltatók között. A lap szerint ez azzal magyarázható, hogy a többségében külföldi tulajdonú szolgáltatók remélik, hogy a januári lépéstől eltérően, most nemcsak rájuk, hanem az állami szereplőkre is, az MVM-re is jut az árcsökkentés terhéből.

Mint korábban megírtuk, júniusban ismét 2 százalék alatti volt az infláció: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban a fogyasztói árak 1,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ez elég alacsony inflációnak számít, a KSH is külön kiemelte, hogy „fő oka a háztartási energiaárak jelentős mérséklése”.

A háztartási energia esetében tavalyhoz képest 8,7 százalékos árcsökkenés volt. Ezen belül a vezetékes gázért és az elektromos energiáért egyaránt 10 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, míg a távfűtés ára 11,7 százalékkal csökkent 2012. júniushoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik