Belföld

A Vidi-tulaj hitelezett Orbánnak egy stadionravalót?

forint(1)(960x640).jpg (forint)
forint(1)(960x640).jpg (forint)

A Népszabadság azt írja, hogy a birtokukban lévő dokumentumok szerint a Duna Takarékszövetkezet tolta meg a felcsúti stadion szekerét.

Július elején számolt be a sajtó, hogy a 105 államosításra ”váró” takarékszövetkezet közül egy megúszhatja. Hogy, hogy nem, ez a Duna Takarékszövetkezet lehet, melynek vezetője Garancsi István egyben a Videoton tulajdonosa is.

A Videoton meccseire rendszeresen járó Orbán Viktorról köztudott, hogy a felcsúti labdarúgás rendkívül fontos a szívének. Így fordulhatott elő, hogy a Duna Takarék győri fiókközpontja megsegítette a mindössze 150 ezer forinttal alapított felcsúti futballalapítványt.

A Népszabadság azt állítja, hogy a birtokába került dokumentum szerint az alapítvány a Duna Takarékszövetkezet hiteléből vehette meg a jelek szerint tavaly tavasszal a felcsúti stadionépítéshez szükséges földeket.

A lap arra is emlékeztet, hogy a szövetkezet győri fiókközpontja legutóbb 2012. április 23-án emelte 600 millió forintra a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány hitelkeretét a másfél évvel korábbi 250 milliósról. Az alapítvány pedig májusban vásárolta meg a felcsúti önkormányzat egykori sportpályáját, valamint az ebbe beleolvadt négy és fél hektárnyi, a tulajdoni lapon számmal jelölt földet.


Épül a stadion
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Ezenfelül érvényben maradt a 2008 augusztusában ugyancsak a Videoton tulajdonosa által vezetett Duna Takarékszövetkezet 150 millió forintos jelzáloghitele is. Valamennyinek a jelzáloga a Puskás Akadémia felcsúti sporttelepét terheli a Fő utca 176.-ban, ahol az akadémia bentlakásos kollégiumával együtt két éve megépült.

A szomszédos, közel hathektáros területen viszont tavaly óta épül a 3500 fő befogadására alkalmas futballstadion, ám ezt a földterületet nem terheli jelzálogjog. Vélhetően azért, mert Orbán alapítványa a Duna Takarékszövetkezettől kapott hitelkeretből finanszírozta tavaly májusban a stadionépítéshez szükséges 5,8 hektárnyi földterület megvásárlását.

A cikk további részét itt olvashatja el! Az új, 3500 férőhelyes  felcsúti arénáról itt talál részleteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik