Belföld

Ellentmondásos statisztikák jellemzik az építőipart

epitoipar(210x140)(3).jpg (építkezés, építőipar, )
epitoipar(210x140)(3).jpg (építkezés, építőipar, )

Az építőipar év eleje óta tartó, enyhén felfelé ívelő pályája megtörni látszik: a Központi Statisztikai Hivatal szerint májusban 0,8 százalékkal csökkent a szektor termelése az áprilisihoz képest. A 2012-höz hasonlított adatokban így is 11,2 százalékos a növekedés.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint “2013 májusában az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés májusi növekedéséhez – a rendkívül alacsony előző évi bázis mellett – az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés 0,8 százalékkal kisebb volt az előző havinál. Az év első öt hónapjában 7,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva.”

A számok ugyan emelkedést mutatnak, az azonban a részletes adatokból kiderül: a működő tőke beruházási hajlandóságának folyamatos csökkenésével kizárólag az uniós forrásokból táplálkozó állami nagyberuházások húzzak fel a szektort. Lakásépítésről még mindig nem lehet beszélni, annak ellenére, hogy a kedvezményes, forint alapú és államilag támogatott hitelrendszert visszavezette a piacra a kormány. Ennek azonban sem az építőiparban, sem az ingatlanpiacon nem érezni hatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik