Belföld

Világhírű improvizatív orgonista Szegeden

A világhírű Fassang László egy hét múlva ingyenes orgonahangversenyt ad a szegedi Dómban. Videóval.

Július 20-án, szombaton 19.00 órától a “Zene határok nélkül” projekt keretében megvalósuló orgonakoncert-sorozat részeként FASSANG LÁSZLÓ orgonaművész előadásában hangzanak fel a következő zeneművek:

Charles-Marie Widor: VI. Orgonaszimfónia

Fassang László: Improvizáció – Szimfónia

A hangverseny minden érdeklődő számára nyitott és ingyenes!

A zenei rendezvények a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával valósulnak meg.

A világ legrangosabb orgonaversenyeinek győzteseként és díjazottjaként Fassang László pályája 2002 óta töretlenül ível felfelé. Diplomáit a budapesti Zeneakadémián és a párizsi Conservatoire-on szerezte. Tanulmányait megszakítva 2000-ben egy évet töltött Japánban, ahol a Sapporói Koncertterem rezidens orgonistája volt.

2002-ben a kanadai Calgary-versenyen elnyerte az improvizáció aranymedálját, 2004-ben pedig neki ítélték oda a világ legjelentősebb orgonaversenyének tartott Chartres-i verseny interpretációs nagydíját és közönségdíját. Szólólemezei jelentek meg Japánban és Franciaországban. Világszerte koncertezik, emellett a spanyolországi San Sebastian Zeneművészeti Főiskoláján improvizációt tanított. Szakértőként részt vett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonájának építésében. 2006 óta a Művészetek Palotája orgonakoncertjeinek művészeti vezetője. Ugyancsak 2006-ban Liszt Ferenc-díjjal és Prima Díjjal tüntették ki. 2008 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgonatanára lett.

A projekt keretében megrendezett programok kivétel nélkül ingyenesen látogathatók és nyitottak minden érdeklődő számára!

A programsorozatról bővebb információ található a projekt honlapján:www.organ.szegedidom.hu

Az orgonakoncert-sorozat további hangversenyei:
2013. augusztus 19., hétfő, 19.00 – SZABÓ BALÁZS orgonaművész hangversenye
2013. szeptember 14., szombat, 19.00 – KOSÓCZKI TAMÁS orgonaművész hangversenye

Ajánlott videó

Olvasói sztorik