Belföld

Első Cirkuszok éjszakája a Balaton-parton

Fovarosi-Nagycirkusz(2)(960x640)(1).jpg (Fővárosi Nagycirkusz)
Fovarosi-Nagycirkusz(2)(960x640)(1).jpg (Fővárosi Nagycirkusz)

Első alkalommal rendezik meg a Cirkuszok éjszakája elnevezésű rendezvénysorozatot szombat este, a főváros mellett Balatonfüreden, Balatonlellén és Zamárdiban is.

Az új rendezvénnyel a cirkuszművészetet kívánja népszerűsíteni a programban részt vevő négy társulat; a Fővárosi Nagycirkusz, az Eötvös Cirkusz, a Magyar Nemzeti Cirkusz és a Horse Evolution lovas show.

Az éjszaka folyamán a hagyományos cirkuszi produkciók mellett a kulisszák mögé is betekinthetnek a látogatók: a művészek többek között bemutatják az állatok idomításának folyamatát, cirkuszi eszközöket lehet kipróbálni, és a porondot is megnyitják az érdeklődők előtt.

A Fővárosi Nagycirkuszban öt tigris, egy gladiátor, elefántok és egy bohóc idomár, kaucsuklányok, levegőakrobaták és a világhírű Khadgaa csoport szórakoztatja majd a látogatókat, az Orfeum Hungaricum varietéműsor komikus, zenés, énekes és táncos számait pedig 23 órától lehet megtekinteni.

Balatonfüreden a csaknem 100 éves múltra visszatekintő Eötvös Cirkusz elsősorban állatszámokkal várja a nyaralókat: 101 dalmata kölyök, tevék, fehér tigrisek, oroszlánok, valamint egy kéttonnás víziló szórakoztatja majd a közönséget, a sátor előtt pedig légvárral és kisvasúttal kedveskednek a gyerekeknek. A rendezvény alkalmából éjfélkor meglepetéssel készül a társulat.

Balatonlellén a Magyar Nemzeti Cirkusz művészei különleges mutatványokat adnak elő; lesz 16 méter magasban sétáló artista, egy idomár tíz oroszlánnal a ketrecben, világhírű olasz zenebohócok, lovasbemutató, tevék, lámák, szürke és skót marhák. Emellett a cirkuszi világ régi attrakcióját a “borotváló elefánt” számot is bemutatják egy vállalkozó kedvű férfi néző közreműködésével.

Zamárdiban Richter Flórián és 50 fős csapata a Horse Evolution lovas show műsora lesz látható. A Monte-carlói Cirkuszfesztiválon Arany és Ezüst Bohóc díjjal kitüntetett artisták, lovasok és táncosok eddig nem látott műsorral készülnek az estére.

“Állami és magáncirkuszok összefogására már több mint hatvan évtizede nem volt példa. A négy világhírű társulat most közösen dogozik a műfaj régi hírnevének visszaállításáért” – hangoztatta korábban Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik