Belföld

Új ösztöndíj a szegedi egyetem gazdaságtudományi karán

SZTE-gazdasagtudomanyi-kar(960x640).jpg (SZTE gazdaságtudományi kar)
SZTE-gazdasagtudomanyi-kar(960x640).jpg (SZTE gazdaságtudományi kar)

Vállalati és intézményi partnereivel együttműködve több mint negyven elsőéves hallgatónak hirdet meg ösztöndíjat szeptembertől a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara.

Az SZTE GTK 2012 januárjában, amikor kiderült, hogy csak önköltséges formában fogadhat alapképzésben tanulókat, határozott arról, hogy partnereivel ösztöndíjakat alapít – mondta az egyetemi oktató annak kapcsán, hogy újabb vállalkozások csatlakoztak a szegedi közgazdászképzést támogató cégekhez.

Sikeresen pályázva 42 hallgató kapott ösztöndíjat 2012 szeptemberében. A programban részt vevő több mint húsz cég és alapítvány a diákok költségtérítésének felét vagy egészét vállalta át. A partnerek ezeket az ösztöndíjakat fenntartják, a másodévbe lépő hallgatók tanulmányait is támogatják, szeptemberben pedig további több mint negyven diáknak nyújtanak segítséget – tudatta a dékán.

Az ösztöndíjak lényegesen többet jelentenek a hallgatóknak az anyagi támogatásnál, mivel a cégek bevonják őket a munkába, így szakmai tapasztalatokat szerezhetnek. A kar számára is fontos a szoros kapcsolat a vállalkozásokkal, hiszen így közvetlen visszajelzést kapnak a képzésről – fogalmazott Vilmányi Márton.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanulmányaikat most kezdő hallgatók tíz év múlva olyan munkakörökben dolgoznak majd, amelyek ma még nem is léteznek, ezért a képzés szerkezetének kialakításához fontos megismerni a cégek várakozásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik