Belföld

Parkolóautomata – az autósok réme

Ugyan ki ne bosszankodott volna már parkoláskor Vásárhelyen. Számba vettünk előnyöket hátrányokat, megkérdeztük az üzemeltetőt és összehasonlítást tettünk Szegeddel is.

Vásárhelyen 2008-ban jelölték ki a parkoló övezeteket, 2009-től pedig egy órával 8-tól 18 óráig terjedő időszakra bővítették a parkolási időszakot. Jelenleg Vásárhelyen egységesen 160 Ft-ért lehet parkolni óránként, ami a szegedi tarifánál alacsonyabb. További előnyként említhető – ha a mobilos parkolási lehetőséget nem számítjuk – hogy előzetes befektetést nem igényel. Szegeden, mint ismeretes, előre váltott jeggyel lehet parkolni, azt pedig sok esetben nehéz előre kiszámolni, mennyi időt vesz igénybe az adott ügy elintézése, így célszerű előre több szelvényt is megvásárolni.

Szegeden a díjtételek is változóak, míg Vásárhelyen előny, hogy a megváltott parkolójegy az összes parkoló övezetre egyformán érvényes. A belvárosi és a piaci zónák jegye is kompatibilis egymással. A tavalyi év könnyítése, hogy a kórház udvarában parkolót alakítottak ki, így aki oda érkezik, ott ingyen parkolhat – ha talál helyet.

Mindezek ellenére a parkolás Vásárhelyen nem fenékig tejfel. Ahogy az lenni szokott mindig olyankor találkozik az ember hibával, amikor a legjobban siet. Nagy probléma, hogy sok automata kijelzője szinte olvashatatlan. Erős napfény mellett nehézkes leolvasni a parkolási idő hosszát, de akár azt is, jó-e az automata. Legalább ekkora bosszúság, ha a zsebben lévő aprót  – maximum 100 forintosig – átengedi a gép. Ráadásul a már bedobott és elfogadott pénzt is kiadja, ha egy-egy későbbi érmével sikertelenül próbálkozunk.

A gépek a 200 Ft-ost nem fogadják el, de ez talán nem is nagy baj, mivel a legbosszantóbb hiba, az amikor a bedobott összeget egyszerűen elnyeli a parkolóóra. Ezért célszerű minél kisebb érmével próbálkozni.

Amennyiben egy óránál nem sikerül jegyet váltanunk, nem nyugodhatunk meg, hiszen két “közeli” másik automata van feltüntetve a gép oldalán, ahol megválthatjuk parkolásunk díját. A parkoló őrök és a pótdíjazók vizsgálják az automatákat, azokat fotózzák is. Amennyiben egy automata rossz, és a másik két legközelebbi sem üzemképes, úgy a Városellátó törli az esetlegesen kirótt büntetést. Minden más esetben büntethető a parkolójegy nélkül várakozó jármű.

A szabálytalanul várakozó a kiszabott pótdíjat 5 naptári napon belül fizetheti be 2.080 Ft összegben, 5-8 nap közötti befizetés esetén 6.560 Ft. Ezt követően különböző plusz költséggel fizetési felszólításra fizetheti meg, illetve polgári peres eljárás útján kerül érvényesítésre a pótdíj.

Az általánosan és gyakran jelentkező hibákról megkérdeztük Magyar Józsefet a Városellátó ügyvezetőjét, aki elmondta, az automaták az utca közvilágítási hálózatra vannak rákötve. Este amikor elindul a közvilágítás, akkor kezdenek töltődni az akkumulátoraik, majd ebből működnek másnap. Sok esetben rossz az utcai közvilágítás, az Oldalkosár utcán 3 hónapig is rossz volt, de tavasszal az Andrássyn is hosszú idei nem működött, említett példát az ügyvezető, hozzátéve, az áramszolgáltató ilyen “gyakran” javítja a hibákat. Ilyenkor jelzik a problémát, sőt a telephelyen töltik is akkumulátorokat. A tápfeszültség okozta problémák általában kihatással vannak az automaták működésére, és még ehhez jönnek az üzemi meghibásodások, mint a papír elakadás, vagy érme-felismerési probléma. Ezeket folyamatosan javítják – mondta Magyar József, és még hozzátette, javasolja a mobillal történő jegyvásárlást mivel az percalapú, és nincs az automatákhoz kötve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik