Belföld

Arany helyett platina a 188. Anna-bálon

anna-bál (anna-bál 2012)
anna-bál (anna-bál 2012)

A balatonfüredi bál az egyik legrégebbi rendezvény országunkban, mely tradíciójában és hangulatában feleleveníti a Reformkort. A rendezvényre az Anna Grand Hotelben kerül sor, július 20-án.

Az Anna-bál gyökerei visszanyúlnak a reformkorba, az első bált 1825-ben rendezték meg Füreden, és azóta is őrzik a hagyományt. Mint minden évben, idén is a báli közönség választja ki a 15 legszebb lányt, majd végül egy szakmai zsűri dönt arról,hogy ki lesz 2013-ban a bálkirálynő és a két udvarhölgy.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Bóka István polgármester elmondta, hogy az idei bál díszvendége Balatonfüred kulturális partnere, Szolnok lesz. Azonban nem csak innen, hanem a testvérvárosokból, Debrecenből és Kecskemétről is érkezik 5-5 fiatal pár, valamint idén is meghívták az összes 18 éves füredi lányt.  A mostani bál egyik érdekessége,hogy új megjelenésű szívecskék kerülnek a nők nyakába, ezúttal nem arannyal, hanem platinával lesznek kipingálva. A polgármester hozzátette, hogy minden belépő elkelt, annak ellenére, hogy a tavalyihoz képest többe kerültek: a legolcsóbb belépőjegy 50 ezer, a legdrágább 65 ezer forintba került.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Szentgyörgyi Horváth Fülöp János füredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával-írja az MTI.

Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett füredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott. Az egykoron neves személyiségeket – mint Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Blaha Lujza – vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

A bál nyitótánca hagyományosan a díszpalotás, amelyet a Magyar Állami Operaház balettművészei mutatnak be az Anna-báli keringővel, Huszka Jenő utolsó szerzeményével együtt – ennek dallamai 1962 óta csendülnek fel. A bálon részt vevő nők számozott herendi porcelánszívet kapnak, amelyeket a bál főtámogatója, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készít. A bálkirálynő jutalma az aranyalma mellett egy Viktória-mintás herendi váza, az első udvarhölgy Rothschild-, a második pedig Apponyi-mintás vázát kap.

A bál napján hagyományosan az előző évi bálkirálynő hajt végig hintón a városon, a bált követő vasárnap délelőtt pedig az Anna-bál legszebb hölgye és kísérői négyesfogattal, huszárbandérium kíséretében indulnak sétakocsikázásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik