Belföld
vihar(960x640)(1).jpg (vihar, )

Szétverte Kelet-Magyarországot a vihar

Kidőlt fák, letépett tetők, elárasztott otthonok maradtak a csütörtöki vihar után Szabolcsban. Szegeden özönvízszerű eső volt.

Borsod megyében Miskolcon, Tokajban, Tiszakeszin és Tarcalon okozott károkat a vihar, a katasztrófavédelemhez körülbelül ötven bejelentés érkezett. Tarcalon Baracskai László polgármester becslése szerint több mint száz fát döntött ki a szél, házak, ipari létesítmények, üzletek tetejét is megbontotta.

A helyi lakótelepen a házak alagsorát, pincéit, kazánházait árasztotta a zempléni település fölötti hegyről lezúduló víz. Baracskai László polgármester a Hír24-nek elmondta, fél óra alatt 55 milliméternyi eső esett, ezt a vízelvezető árkok nem tudták elvezetni. Több lakáson is átfolyt a víztömeg, helyenként több centis sárréteget hagyva maga után.

Tarcalon az áramszolgáltatás is akadozik, az ÉMÁSZ szakemberei már dolgoznak. Baracskai hozzátette: a település melletti vasúti pályán több vonat is vesztegel.

Kitelepítések

Három borsodi településen összesen 11 embert kellett kiköltöztetni ideiglenesen a heves vihar miatt. Mezőzomboron egy családi ház tetőszerkezetét annyira megrongálta a vihar, hogy az épület lakhatatlanná vált. Az itt lakó 2 embert rokonoknál helyezték el. Tarcalon két családi ház tetejére is fa dőlt, ezekből összesen 6 felnőttet és egy gyerekek kellett a rokonságnál elszállásolni. Tokajon egy fa dőlt az egyik családi házra, ahonnan 2 embert szintén a rokonoknál helyeztek el.

A MÁV Start közleménye szerint Tarcal és Tokaj között leszakadt a vasúti felsővezeték, Görögszállás és Rakamaz között pedig fa dőlt a sínekre, így ezeken a szakaszokon nem járnak a vonatok. Görögszállás és Szerencs között autóbuszok közlekednek, a szakemberek várhatóan az esti órákra fejezik be a helyreállítást. A aktuális közlekedési információkról a vasúttársaság honlapján tájékoztatják az utasokat.

Pénteken is lesznek viharok

A viharfelhők délután négy óra körül érték el a megyét, sok helyen hullott jelentős mennyiségű eső, sőt jég is, illetve erős széllökések kísérték a heves zivatart. A tűzoltókat főként lakóházakban keletkezett károkhoz, fakidőlésekhez és vízszivattyúzáshoz riasztották a vihar utáni első órában. Az érintett házaknál tűzfalakat bontott meg az erős szél, de senkit nem kellett kiköltöztetni. A viharkárok miatt jelenleg is folyamatosan érkeznek telefonos segélyhívások – közölte a katasztrófavédelem.

Pénteken napos, gomolyfelhős idő valószínű, elsősorban északkeleten várható zápor, néhol zivatar. Az északnyugati szél élénk, főként a Dunántúl északi felén és a főváros térségében gyakran erős lesz. A hétvégén is lesznek záporok, helyenként heves zivatarok, komoly lehűlés azonban nem várható, a maximumhőmérséklet 24 és 28 Celsius-fok között alakul – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.

Címkék: viharBorsod

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2014. június 27.
Heller Ágnes filozófus a Budapest Pride fesztivál hivatalos megnyitóján a budapesti Toldi Moziban 2014. június 27-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.