Belföld

Ezer gyermek választott hittant a Szegedi Tankerületben

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 07. 10. 19:00

Az elsősök 40 százaléka hit- és erkölcstanórára fog járni a Szegedi Tankerületben szeptembertől szüleik nyilatkozata alapján.

Négy plusz osztályt indítanak a Szegedi Tankerületben, összesen ezerhatszáz elsős ül iskolapadba szeptemberben. Szüleiknek beiratkozáskor kellett arról nyilatkozniuk, hogy erkölcstanra vagy hit- és erkölcstanoktatásra szeretnék gyermeküket járatni. Ugyancsak nyilatkoztatták a negyedik évfolyamot záró, 2013. szeptember elsején ötödik osztályba lépő 1400 tanuló szüleinek is e kérdésben –írja a SzegedMa.hu.

Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) Szegedi Tankerületének igazgatója a hírportálnak elmondta, az állami általános iskolák első és ötödik évfolyamán vezetik be ezeket az órákat a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján. „A jogszabály úgy rendelkezik, hogy az első és az ötödik évfolyamon felmenő rendszerben kell bevezetni ezt az oktatást, míg a többi évfolyamon marad a fakultatív hit- és erkölcstanra vonatkozó előírásoknak megfelelő képzési forma” – közölte.

SzegedMa.hu megtudta, a Szegedi Tankerületben az első évfolyamot megkezdő több mint 1600 diák szüleinek 40 százaléka a hit- és erkölcstant választotta, míg az ötödik osztályba lépő 1400 tanulónál 25 százalékos ez az arány. A tankerület vonatkozásában így közel ezer gyermek fog hit- és erkölcstanoktatásra járni, a többi elsős és ötödikes erkölcstant fog tanulni az új tanévben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.