Belföld

Hátrányos helyzetű és roma gyerekek nyári tábora Velencén

tábor (tábor)
tábor (tábor)

A nyári tábor hétfőn nyílt meg, és a következő hetekben ötszáz hátrányos helyzetű és roma gyereket várnak. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) által szervezett tábor az Emberi Erőforrások Minisztériumának 15 millió forintos támogatásával jött létre.

Kovács Zoltán, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára úgy véli, hogy az Erzsébet-program kis táborozói a tapasztalataikat a saját közösségükben is hasznosítani tudják majd, és részvételük motiválja a társaikat.

Farkas Flórián, az ORÖ elnöke azt hangsúlyozta, hogy az ország valamennyi megyéjéből öt csoportban érkeznek a gyerekek. Olyanok kapták meg ezt a lehetőséget, akik sportban, tanulásban vagy magatartásukkal jeleskedtek. A túljelentkezés tízezres volt, ezért a gyerekeket az iskolák, a pedagógusok és az ORÖ képviselői közösen választották ki.

A táborozók bármiféle térítési díj nélkül, napi többszöri étkezéssel töltik el a pihenésüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik