Belföld

Zamárdit és Győrt is érinti az idei Magyar Borok Útja Rali

Hetvenöt autó indulására lehet számítani a Magyar Borok Útja Ralin, amelyre idén - 18. alkalommal - augusztus 30. és szeptember 1. között kerül sor.

Regőci Attila főszervező a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a 720-750 kilométeres útvonalat a hagyományoknak megfelelően most is Ferjáncz Attila örökös magyar bajnok autóversenyző, az esemény sportigazgatója tervezte meg. A rali kiemelt helyszíne Zamárdi és Győr lesz, ott töltenek majd egy-egy éjszakát a résztvevők.

A színészekből, politikusokból, újságírókból, üzletemberekből és közéleti személyiségekből álló mezőny Budapestről rajtol, s a tervek szerint az etyek-budai, a balatonboglári, a badacsonyi, a balatonfüredi-csopaki, majd a győri, illetve pannonhalmi borvidéket járja be egy hosszú hétvége alatt. Az indulók 16 pincészetben tesznek látogatást. Az ünnepélyes eredményhirdetést Győrben tartják meg.

A szervezők ezúttal is fokozott figyelmet fordítanak a biztonságos közlekedésre. Komáromi Endre, a rali biztonsági főnöke elmondta: ezúttal is szigorúan ellenőrzik majd, hogy az autósok betartják-e a KRESZ-előírásait, mindennap meg is szondáztatják őket. A megadott útvonalról való letérést, az ellenőrző pontok kihagyását vagy a gyorshajtást a versenybírók pontlevonással sújtják.

Az autós túra jótékony célokat is szolgál. A díjátadó gálán tombolasorsolást és borárverést tartanak, a bevételből a Gyermekrák Alapítványon keresztül a rákos gyermekek gyógyulását támogatják, és segítik az Afrikai-Magyar Egyesület munkáját is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik