Belföld

Ringben a falvak és az Államkincstár

Kübekháza vezetői kitartanak amellett, hogy a finanszírozási struktúra rossz, nem veszi figyelembe a falvak sajátosságait, sőt egyenesen pácban hagyja azokat.

Az Államkincstár a napokban magyarázta a bizonyítványát, miért is kapott Kübekháza a júliusi kiadásira 3480 forintot, és azt is közölte, a falu plusz 2 millió forintos támogatást is bezsebelhetett. Molnár Róbert, polgármester szerint a bónusz mellett is csőd szélén áll a falu. 2 millió forint sok vagy kevés?

Pro

A 3480 forintos kincstári utalásra gyorsan lecsapott a sajtó, holott a Belügyminisztérium már júniusban közölte, hogy 11-i rendeletével 17 milliárd forintot oszt szét a Szerkezetátalakítási Tartalékból. Ez utóbbit, a rendelet szerint, több részletben utalja a települések számlájára, ennek első részlete érkezett a településekhez június 28 – án. Tehát Kübekháza nem vigaszt kapott, amiért nyilvánosságra hozta a nevetséges állami finanszírozásból származó pár ezer forintot.

Kontra

Kübekháza közleményt adott ki, amelyet a facebook oldalra is feltettek. Ebben világossá teszik, hogy a 2 millió forintos pótfinanszírozással együtt is pénzük mindösszesen a fele a tavalyinak. A pótfinanszírozásból származó összeggel a település lakosai által befizetett iparűzési adó, amely egy főre jutóan nem éri el a 10000 forintot, 160000 forintra való kiegészítése történt meg csupán. (Tavaly ezt, 36 000 forintra egészítették ki) Közleményükben azt is megemlítik, hogy a szociális juttatásokra fordított összegnek csupán a 83 százalékát adja az állam. A falu vezetői kitartanak amellett, hogy a finanszírozási struktúra rossz, nem veszi figyelembe a falvak sajátosságait, sőt egyenesen pácban hagyja azokat. Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere korábban úgy fogalmazott:  Falurombolás 2, ami zajlik jelenleg Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik