Belföld

Nyárias idő záporokkal, zivatarokkal

24.hu
24.hu

2013. 07. 04. 15:32

A hétvégén is meleg lesz, 30 Celsius-fokos maximumok várhatók, de többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.

Pénteken a többórás napsütés mellett helyenként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan záporok, zivatarok alakulnak ki. Egy-egy intenzívebb zivatart felhőszakadás is kísérhet, emiatt péntekre több megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. E szerint Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, és Veszprém megyében egy-egy zápor, zivatar során rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék is lehullhat.

A szél is megélénkül, nyugaton időnként meg is erősödik. Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet általában 12 és 18 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.

Szombaton napos és erősebben gomolyfelhős időszakok egyaránt lesznek, több helyen várható zápor, zivatar. A szél északnyugaton megerősödhet, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökésekre is számítani lehet. A minimum-hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan 25 és 30 fok között alakulnak.

Vasárnap a napsütés mellett erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, ekkor is több helyen valószínű zápor, zivatar. A szél néhol megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul, nappal 26-31 fokig melegszik a levegő.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2017. június 22.
Egy férfi ásványvizet iszik Budapesten 2017. június 22-én. Másodfokú hõségriasztást adott ki Szentes Tamás, az országos tisztifõorvosi feladatokért felelõs helyettes államtitkár június 22-én 0 órától június 26-án 24 óráig.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Abnormálisan meleg lesz 2022-ig

Kommentek

HAMBURG, GERMANY - JULY 7:   (RUSSIA OUT)  German Chancellor Angela Merkel (R) and Russian President Vladimir Putin (L) arrive to the plenary session at the G20 Summit on July 7, 2017 in Hamburg, Germany. (Photo by Mikhail Svetlov/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.