Belföld

12 éves, de még mindig nem beszél

Egy kétségbeesett anya arra keresi a választ, miért nem beszél a 12 éves fia.

Dávid életvidám kisfiú. Egy Somogy megyei faluban lakik. Korabeli társaihoz hasonlóan szeret focizni, imádja a számítógépes játékokat és a versenyautókat. Ami megnehezíti az életét neki és szüleinek is, hogy nem tud beszélni.

Komplikáció

Dávid születése simán ment. Másnap viszont kiderült, az orvosok több mindent nem vettek észre a terhesség alatt. Például azt, hogy a méhlepény 90 százalékban el volt meszesedve. Emellett az anya olyan bakteriális fertőzést szedett össze a várandósság alatt, amelytől a magzat megbetegedett a méhében. Így Dávid két cisztával a fejében, vírusos fertőzéssel, egy kis lyukkal a szívében, vérszegényen, fertőző osztályra került. Szerencsére a ciszták pár hónap után felszívódtak és a lyuk is eltűnt a szívéről. A szülők gondolkodtak azon, hogy beperlik a kórházat orvosi mulasztás miatt, de mégsem tették, amit kicsit bánnak is.


Fotók: Hír24 / Balogh Marcsi

Egészséges azonban nem lett. Sokat betegeskedik és nehezebben fejlődtek ki a képességei is. Járni, csak három és fél évesen tanult meg, köszönhetően – főképp – az úszásnak. Szobatiszta négyévesen lett, viszont beszélni a mai napig nem sikerült megtanítani, annak ellenére, hogy a hangszálaival elvileg nincs gond. Végtagjai olyan feszesek, hogy nem tudná elsajátítani a jelnyelvet sem. Asztmás rohamok gyötrik, ami miatt a családnak egy lélegeztetőgépet is be kellett szereznie otthonra.

Az orvosok nem tudják megmondani mi az oka annak, hogy a fiam nem beszél. Hízni sem tud, és erre szintén nincs magyarázat. Így 150 centisen, mindössze 22 kilót nyom. Többen azt hiszik, nem adok neki enni rendesen – mondta lapunknak Lepsényiné Lakosa Anita, Dávid anyukája.

„Beszéd”

A fiú sajátos módon kommunikál a külvilággal, amit leginkább csak édesanyja ért meg. Különleges kapcsolat az övék: elég, ha Dávid felemeli egyetlen ujját, anyja máris egész mondatban mondja el fia gondolatát. Ha úgy tesz, mintha kavarna, az tejbedarát jelent, ha dobni próbál, az a második kedvenc fogását, a palacsintát jelenti. Kiskorában a nagyujja rágcsálásával jelezte, ha éhes volt, ha pedig inni kért, úgy tett, mintha poharat tartana a kezébe.

Nehézséget az okozott, amikor Dávid nem tudta elmondani, mije fáj. Rengeteget sírtak mindketten, mire az asszony kitalálta, mit akar Dávid közölni vele. A fiú IQ-ja egyébként jóval hetven felett van. Emiatt sem számít fogyatékosnak, hanem inkább a mozgáskorlátozottak közé sorolták be, annak ellenére, hogy még futni és biciklizni is tud. Viszont így a magasabb családi pótlékon kívül más juttatás nem jár nekik. Pedig egy autó igazán jól jönne a családnak, hiszen Dávidot sokat kell orvoshoz hordani, hol Pécsre, hol Budapestre.

Iskolába is jár. Egyedül utazik busszal. Egy ideig édesanyja vagy édesapja elkísérte, de már nagyfiú és kiharcolta, hogy önálló lehessen, ahogy a többi társa. Írni és számolni is tud. Elég jó tanuló, bár a második félévben kicsit rontott. A speciális iskola azonban csak nyolcadik osztályig tudja foglalkoztatni Dávidot. Hogy azután mi lesz vele, nem tudni.

Nem élhet teljes életet

Dávid szeretne családot. Anyukájának azt mutatta, három gyereket akar majd. Viszont szülei attól félnek, hogy fiúk majd nehezen vagy talán soha nem tapasztalhatja meg a társas kapcsolat szépségeit. De nem adják fel, és őszintén remélik, hogy Dávid egyszer megszólal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik