Belföld

Betiltanák a közterületen való dohányzást

dohányzás, cigi, cigaretta,  (dohányzás, )
dohányzás, cigi, cigaretta,  (dohányzás, )

Legalábbis megkérdeznék róla a magyarokat.

A dohányzás teljes közterületi tiltásáért indulhat népszavazási kezdeményezés, mert az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi budapesti ülésén hitelesítette az erre vonatkozó kérdést.

A testület egyhangúan szavazott arról, hogy az aláírásgyűjtés megkezdésének szabad utat ad.
A magánszemély által kezdeményezett, az OVB szerint teljesen “egyértelmű” kérdés így szól: Egyetért-e Ön azzal, hogy közterületen tilos legyen dohányozni?”

Ha az OVB mostani, egyhangúlag meghozott határozatával szemben nem érkezik jogorvoslati kérelem, akkor a kezdeményezésben elindulhat az aláírások gyűjtése. Kétszázezer érvényes támogató aláírásra van szükség ahhoz, hogy a kezdeményezésről – az Országgyűlés számára kötelező erejű – népszavazást lehessen tartani.

Most sem lehet akárhol

Jogszabályok jelenleg is tiltják a közterületi dohányzást meghatározott helyeken, így például tilos játszótereken, illetve azok 5 méteres környezetében, valamint a fővárosban a BKV megállóiban rágyújtani.

Atomreaktor, népszavazás, eutanázia

A testület három népi kezdeményezést is hitelesített, az egyik azt célozza, hogy Magyarországon a jövőben ne létesülhessen új atomreaktor. A másik, az OVB által egyhangúlag támogatott népi kezdeményezés pedig az alkotmány módosítására irányul, arra, hogy “az Alaptörvény tegye lehetővé az Alaptörvény népszavazással történő módosítását”.

A harmadik hitelesített népi kezdeményezés lényegében az eutanázia lehetőségét teremtené meg orvosi részvétellel. A kérdés úgy szól: “Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?”

A népi kezdeményezésekhez 50 ezer érvényes aláírás kell; ez azonban csak napirendre vételre kötelezi a parlamentet, a kérdésnek megfelelő döntésre már nem.

Operálják-e a hazugokat és az ufókat?

A testület asztalára került több – időközben visszavont – népszavazási kezdeményezés is. Ezek többsége arra irányult, hogy a magyar, vagy a Magyarországra látogató hazug politikusokat, köztük a “földönkívüli lényeket” “át kell operálni eunuchká”. Az OVB tudomásul vette a kezdeményezések visszavonását.

A testület korábbi ülésén – a hasonló kérdésekkel kapcsolatban – többen is arról beszéltek, lépéseket kívánnak tenni a jogalkotó felé annak érdekében, hogy ne kelljen minden eléjük kerülő kezdeményezést érdemben elbírálniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik